Belföld

Amíg Orbán csak egyszer, Szijjártó hússzor helikopterezett

2015 óta 29-szer repültek kormánytagok rendőrségi szolgálati helikopterrel, túlnyomórészt a külügyminiszter. A számlát a rendőrség fizette, az összegét nem árulják el.

2015 óta hússzor repült rendőrségi szolgálati helikopterrel Szijjártó Péter külügyminiszter – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság közérdekű adatigénylésünkre adott válaszából. Ennél régebbre visszamenőleg nem őrzi meg az ORFK az erről szóló dokumentációt.

A külügyminiszter a helikopterkirály

Szijjártó ezzel magasan vezeti a helikopterező kormánytagok listáját.

  • 2015-ben Pintér Sándor belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök használt a külügyminiszter mellett egy-egy alkalommal rendőrségi helikoptert,
  • 2016-ban Szijjártó egyszer, Pintér háromszor repült így, a belügyminisztert egyszer Simicskó István akkori honvédelmi miniszter is elkísérte,
  • 2017-ben a kormánytagok közül csak a külügyminiszter helikopterezett, egyetlen alkalommal,
  • 2018-ban Pintér kétszer, Szijjártó háromszor ült rendőrségi helikopterbe,
  • 2019-ben Pintér ismét kétszer, Szijjártó pedig már hétszer,
  • az idén pedig csak a külügyminiszter használt rendőrségi forgószárnyast, újfent hét alkalommal.

Azaz öt év alatt mindössze három miniszter és a miniszterelnök vett igénybe rendőrségi helikoptert, összesen 29 alkalommal, ebből hússzor a külügyminiszter, aki a kimutatás alapján az utóbbi két évben kapott rá igazán erre, míg a belügyminiszter összesen nyolcszor ült rendőrségi gép fedélzetén.

A rendőrségi szolgálati helikoptert a kormánytagok közül a rendőrség irányításáért felelős kormánytagként a belügyminiszter, valamint állandó vagy ideiglenes védelemben részesülő személyek vették igénybe – közölte az ORFK, közéjük tartozik a külügyminiszter is. Hozzátették, hogy „az állandó vagy ideiglenes védelemben részesülő személyek – jogszabályban előírt feladatként végrehajtott – szállítására költségtérítés nélkül biztosítható rendőrségi szolgálati helikopter, így annak külön ellentételezésére nem kerül sor”. Azaz

a helikopterezés számláját a rendőrség állta.

A pontos összegről azonban nem lehet semmit tudni, mert egy korábbi adatigénylésünkre azt válaszolta az ORFK, hogy a repülési költségek több különböző tényezőtől függnek, és ezekről állításuk szerint nincs pontos kimutatásuk.

Az ORFK ugyanakkor azt közölte, hogy 2019-ben 1688 óra 26 percet repültek összesen a rendőrségi helikopterek, és ebből 22 óra 44 perc volt a védett személyek szállítására fordított idő.

Munka, nem szórakozás

A külügyminiszter helikopterezése azután került reflektorfénybe, hogy Hadházy Ákos írásbeli kérdést tett fel a belügyminiszternek, mivel birtokába kerültek fotók arról, hogy a rendőrség egyik helikoptere egy szekszárdi borászatnál szállt le. Szijjártó Péter ezt később azzal magyarázta, hogy munkaebéden vett részt.

A független országgyűlési képviselő adatigényléssel fordult a külügyminisztériumhoz, ebből tudtuk meg, hogy Szijjártó kétszer Dunakeszire is repült helikopterrel, ahol az otthona van. A miniszter azt mondta, nem hazarepült, hanem programjai voltak Dunakeszin.

Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Az adatigénylésből kiderült, hogy Szijjártó ötször különböző határszakaszokhoz repült, hogy ott tárgyaljon külföldi kollégáival. Kétszer pedig azért helikopterezett, hogy bejelentsen valamilyen beruházást. Tavaly például Nyergesújfaluba érkezett rendőrségi géppel a miniszter egy japán tulajdonú üzem alapkőletételére; a minisztérium akkor is az idő szűkével indokolta a repülést.

Szijjártó méltatlannak nevezete a kritikákat, szerinte 59 milliárd forintnyi beruházásról és 4769 munkahely megmentéséről állapodott meg, a helikopterezés pedig a munkáját, nem a szórakozását szolgálta. A szintén gazdasági területen dolgozó Varga Mihály pénzügyminiszter, illetve Palkovics László innovációs miniszter viszont egyszer sem vette igénybe a rendőrség helikoptereit, hogy „munkahelyeket mentsen meg”. Ők egyébként nem is részesülnek állandó személyvédelemben, szemben a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel, akit 2018 óta véd a Terrorelhárítási Központ.

VIP-gép

Korábban írtunk arról, hogy a külügyminiszter az utóbbi időben azt a bőrülésekkel berendezett rendőrségi helikoptert szokta használni, amely az EP-választási kampányban határszemlét tartó Matteo Salvinit is szállította, Pintér Sándorral egyetemben. A Police feliratú, de a szokásos rendőrségi színek helyett szürkére festett McDonnell Douglas 902-es helikoptereket négy éve vette a Belügyminisztérium, Szijjártó rendre az R900-as lajstromszámút használja.

A rendőrség korábban azt írta a 24.hu-nak, hogy nincs VIP-gépük, mind a 11 helikopterük ugyanolyan szolgálati feladatokat lát el. Azt viszont elismerték, hogy

egy helikopter belső elrendezése alakítható ki az ülések egy részének cseréjével úgy, hogy magasabb komfortérzetet keltsen.

Az R900-as két évtizednyi használat után került Magyarországra. Egyike volt annak az öt használt MD-902 Explorernek, amelyet a Belügyminisztérium 2016-ban vett meg 13,6 millió euróért, azaz hozzávetőleg 4 milliárd forintért, közbeszerzés nélkül. A Népszabadság arról írt a bevásárlás idején, hogy az eladó, a németországi Baden-Württemberg tartomány csak 4,8 millió eurót kért a flottából kivont járművekért, az ezen felüli 8,8 millió euró, tehát a tényleges eladási ár közel kétszerese a közvetítők – egy cseh cég – zsebében landolt.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik