Gazdaság

Mégis korlátos az ágazati bértámogatás, csak a minimálbér másfélszereséig adható

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán megjelentek a legújabb, ágazati bértámogatásnak keresztelt, 18 kiemelt tevékenységi körre vonatkozó támogatás szabályai. Ami mindenképpen újdonság ahhoz képest, amit a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján tudni lehetett az az, hogy mégis korlátos lesz az 50 százalékos bruttó bérre az állami támogatás, legfeljebb a minimálbér 150 százalékáig, azaz bruttó 241 500 forintos bérig járhat. 

Tehát ezek szerint a támogatás maximum 120 750 forint lehet, kizárólag novemberre, utólag visszatérítve.

Frissítünk!

Az ITM pénteki közleménye szerint a támogatás maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint. Tehát a juttatást bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.

A vendéglátásban foglalkoztatottak átlagos havi bruttó átlagkeresete a legutóbbi adatok szerint 251 724 forint, a művészet, szórakoztatás, szabadidő gazdasági ágban dolgozóké pedig 375 276 forint volt.

A tájékoztató szerint a kérelmeket legkésőbb december 11-ig lehet benyújtani a kormányhivatalokhoz. A támogatást a 2020. november havi bruttó bér alapján állapítják meg, a november hónapra munkaviszony alapján, munkabér jogcímen kifizetett bruttó munkabére ötven százalékának megfelelő összegben. A támogatás akkor folyósítható, ha a munkaadónál 2020. november 30-án a munkavállaló jogviszonya fennáll és a munkaadó a munkavállaló részére a munkabért megfizette.

Akik elektronikus ügyintézésre kötelezettek, illetve nem kötelezettek, de elektronikus ügyintézési formát választottak, azoknak a nyomtatványokat elektronikus aláírással, időbélyegzővel ellátva kell beküldeni. További feltételek, információk, nyilatkozatok az NFSZ hirdetményében.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik