Gazdaság

Elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ad támogatást a minisztérium

Pályázatot ír ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a keretösszeg 1 milliárd forint – kürtölte világgá Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook-bejegyzésében.

Magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtásához munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük. Például a budai hegyvidéken, a külső kerületekben és agglomerációs településeken is a mindennapi munkába járásra alkalmas eszköz lehet egy elektromos rásegítésű kerékpár, érdemes élni a lehetőséggel – írja Vitézy.

A terv azonban nem nyerte el mindenki tetszését. A bikemag.hu portál úgy értékeli a helyzetet, hogy „szerencsére a gagyi robogó jellegű elektromos kerékpár néven árult valójában elektromos robogókat kizárták a pályázatból, és reméljük, hogy az MKKSZ szakmai felügyelete mellett a trükközésre sem lesz lehetőség, mert azért ismerjük a hazai viszonyokat…”

A fő probléma a nyomaték szenzoros, azaz a minőségi pedelec kerékpárok esetében meghatározott 150.000 forintos kerettel, hogy igazából 6-700.000 forint alatt nem lehet ilyeneket vásárolni, de inkább közelebb állnak a felső árlimithez. Így ezen kerékpároknál maximum a vételár 20-30 százalékát lehet a támogatással lefedni. Az eredeti 250.000 Forintos bringánkénti keret sokkal közelebb állt volna a hazai vásárlók lehetőségeihez.

Kiemelt kép: Budapest, 2020. szeptember 22. Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára és Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke (b-j) érkezik az elektromos meghajtású kerékpárok beszerzésére nyújtott támogatásról szóló sajtótájékoztatójára a budapesti Olimpia parkhoz 2020. szeptember 22-én. Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.