Gazdaság

Orbánék újabb fegyverüzlettel erősíthetik a német jóindulatot

Miután a honvédség 44 darab Leopard 2-es harckocsit és 24 PzH 200-es önjáró löveget rendelt Németországból, a közelmúltban egy német érdekeltségű légvédelmi rakétarendszer megvásárlása is napirendre került, értesült a Népszava. A lap információi szerint a Német Kereszténydemokrata Párt (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer július 16-i budapesti tárgyalásain volt erről szó.

Bár formális döntés még nem született, a német fél olyannyira bízik a magyar üzletben, hogy a lap egy kormányzati forrása szerint ellentételezést is hajlandó bevállalni. Ennek keretében magyar cégek is bekapcsolódhatnának beszállítóként az MBDA tevékenységébe, a szóba jöhető részvevők körét már el is kezdték feltérképezni. A visegrádi négyeket felkereső Kramp-Karrenbauer Varsóban is az MBDA-rendszerről tárgyalt, és ott szintén közel kerültek a megegyezéshez — írja a Népszava egy német forrásra hivatkozva.

A lap szerint részben a hadiipari megrendelésekkel függhet össze, hogy a Fidesz számára kedvezően alakul a helyzet az EPP-tagságot illetően is. A CDU-val ugyanis folyamatosan javul a magyar kormánypárt viszonya, és diplomáciai körökben köztudott, hogy a Fidesz maradását/távozását illetően az EPP-ben legnagyobb súlyú német kereszténydemokratáknak döntő szavuk lesz. A Népszava úgy tudja, hogy Gulyás Gergely és Novák Katalin még a múlt hét végén is Berlinben tárgyalt, ez rövid időn belül már a harmadik alkalom volt.

Megérkeztek a Honvédség első Leopárd-tankjai
Magyarország összesen 44 új Leopard 2A7+ harckocsit vásárolt Németországtól, ezen kívül 12 felújított Leopard 2A4 érkezik kiképzési célokra.

Kiemelt kép: Magyar Honvédség/Facebook, Kertész László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik