Gazdaság

Hiába van a MÁV-nak pályakarbantartó cége, Mészárost nem lehet kikerülni

Közbeszerzés nélkül, házon belül kelt el egy 20 milliárd forintos megbízás a Magyar Államvasutaknál, a haszonélvezők közül azonban nem maradhatott ki Mészáros Lőrinc sem.

2019 júliusában nettó 20 milliárd forintos keretszerződést kötött a MÁV Zrt. a saját leányvállalatával, a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Zrt.-vel a nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat nagygépes pályakarbantartási feladataira. A megbízás elsőre problémamentesnek tűnik: ki más végezné a vasúti karbantartást, mint a MÁV saját vállalata, amelynek éppen ez a feladata?

Épp ezért a MÁV Zrt. nem írt ki közbeszerzést sem, a közbeszerzési törvényt ugyanis nem kell alkalmazni abban az esetben, ha a közszolgáltató ajánlatkérő olyan közös vállalkozással köt szerződést, amelynek maga is tagja, ha

a közös vállalkozást azért hozták létre, hogy az adott tevékenységet legalább három éven keresztül végezze, és a létesítő okirata kiköti, hogy a közös vállalkozást létrehozó közszolgáltató ajánlatkérők legalább ugyanennyi ideig a közös vállalkozás tagjai maradnak.

Leegyszerűsítve: mivel a MÁV Zrt.-nek van egy olyan leányvállalata, amelynek a karbantartás a fő feladata, ilyen munkákra – értékhatártól függetlenül – nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnia. Ez történt a két és fél évre kötött szerződés (.pdf-ben itt találja) esetében is, a megbízás pályáztatás nélkül, közvetlenül a MÁV FKG Kft.-hez került.

A közbeszerzés elhagyása az érintett cégeknek könnyebbség, a közpénzek útjának követését azonban nehezíti, mert amíg egy pályáztatásnál jobb esetben feltüntetik a munkába bevont alvállalkozókat, addig a házon belüli megbízásnál nem.

Információink szerint a MÁV pályakarbantartási munkálataiba is bevontak alvállalkozót, így közérdekű adatigényléssel kértük ki e cégek listáját. Az állami vasútvállalat válaszában azt közölte, hogy a MÁV FKG Kft. a vágányköszörülési feladatok elvégzésére bevonta a V-Híd Vagyonkezelő Kft.-t.

Ez pedig megerősítette korábbi értesüléseinket, amely szerint a hatalmas megbízás nyertese ugyan egy állami cég, alvállalkozói szinten azonban Mészáros Lőrinc birodalmába ütközünk.

A V-Híd Vagyonkezelő Kft. tulajdonosa az a V-Híd Építő Zrt., amelyet 2018-ban vásárolt meg Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix. Hogy cégük pontosan mennyi pénzhez jut a 20 milliárdos keretből, azt csak a szerződés lejárta után lehet megállapítani.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mindenesetre minimum aggályosnak tűnik, hogy a MÁV arra hivatkozva hagyja el a közbeszerzést, hogy van karbantartó cége, a közpénz egy része mégis Mészárosék cégéhez kerül.

A V-Híd életében a mostani, állami megbízás bizonyára a kisebbek közül való: nemrég a G7.hu írta meg, hogy a Mészáros-cég csaknem 55 milliárd forintért épít vasútvonalat a debreceni BMW-gyárhoz. Azonban még ez is eltörpülhet a leginkább kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezése mellett, amelyet két kínai cég mellett Mészáros RM International Zrt. nevű érdekeltsége nyert el. Alvállalkozói szinten itt minden jól ismert Mészáros-rokon érdekeltsége megjelenik, a bevont cégek egyike pedig ugyancsak a V-Híd Zrt.

A Rákos-Hatvan vasútvonal 150 milliárd forintos felújítási munkálatainál nem volt ilyen egyértelmű a helyzet, a hatalmas munkát látszólag a felcsúti birodalomtól független cégek végezték, csak később tudtuk kinyomozni, hogy alvállalkozóként több Mészáros-közeli cég is pénzhez jutott, ráadásul a dollármilliárdos vejének, Homlok Zsoltnak a bevonásával:

A vasút, amelyet végül akkor is építenek Mészárosék, ha nem ők nyertek
Úgy látszott, hogy Mészáros Lőrinc köre a Rákos-Hatvan vasútvonal 150 milliárdos felújításából kimarad, ám a 24.hu birtokába került szerződések szerint alvállalkozóként kereshetnek a beruházáson.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik