Mit keres egy felügyelőbizottsági elnök papírral a kezében, a hóesés napján a hóeltakarításért is felelős fővárosi cég, a Fővárosi Közterület-felügyelő Zrt. telephelyén? Nem tipikusan fb-elnöki feladat munkásokkal és a vezetőikkel egyeztetni.
Amikor 27 évesen a Magyar Villamos Művekhez kerültem, megtanultam, hogy alapvetően a műszaki folyamatok határozzák meg az ilyen cégeknek az életét, nem elég kizárólag az irodából, számítógép mellől szemlélni a dolgokat. A szememben azok voltak a jó vezérigazgatók például a Paksi Atomerőműnél, a MAVIR-nál, a jobb sorsra érdemes Mátrai Erőműnél vagy más leányvállalatoknál, akik bejártak az üzembe, gyakran megfordultak az erőmű és a hálózatok területén. Ennek van egy humánmenedzsment oldala, megismerem az embereket, az üzemi folyamatokat, és nem egy csilivili prezentáción látom, hogy mi történik a cégnél. December 1-jével neveztek ki az FKF felügyelőbizottsági elnökének, fontosnak tartottam, hogy odamenjek a telephelyre. Tervezem, hogy a legtöbb üzemi területre rendszeresen ellátogatok.
Akkor alig várta már, hogy leessen az első hó.
Nem nagyon várta a társaság az első havat, mert tudatában voltak a nehéz körülményeknek. Korábban volt némi ismeretem arról, hogy ez a patinás cég mára le van gatyásodva, de hogy mennyire, az számomra az első napokban óriási meglepetés volt. Csak egy példa: tíz évvel ezelőtt mintegy 120 járműből és sofőrből álló, téli útkarbantartásra bevethető flottája volt az FKF-nek, ma ez már csak 70 körül van, ráadásul a járművek közül néhány a javítóüzemben áll. Azért leptek meg a cégnél uralkodó állapotok, mert kilenc éven át a kormányoldalhoz tartozó főpolgármestere volt Budapestnek, mégis a Demszky-éra végéhez képest még sokkal lejjebb tolták a fővárosi cégeket műszaki színvonalban, pénzben, más tekintetben is. A rossz hírem az az, hogy
Úgy beszél, mint egy ügyvezető vagy vezérigazgató, nem úgy, mint egy felügyelőbizottsági elnök.
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a mostani felügyelőbizottság időközben átalakult ügydöntő felügyelőbizottsággá. Ez hasonló a németországi közszolgáltatási modellhez. Konkrét és érdemi üzleti döntéseket hoz az ügydöntő fb. Nem veszi át a menedzsment szerepét, napi ügyekben sem száll át rá az irányítás, de nem is az a klasszikus felügyelőbizottság, amely csak negyedévente ülésezik, és működése arra szorítkozik, hogy megnézi, minden szabályosan zajlott-e az előző három hónapban. Az ügydöntő fb ennél lényegesen operatívabb testület: üzleti, pénzügyi döntéseket hoz, a személyi ügyekbe bele tud szólni, át tud alakítani folyamatokat az FKF-nél.
Az FKF-en kívül nem látni más fővárosi céget, ahol ügydöntő fb-re váltanának. Az ön javaslatára történt az átalakítás?
Megpróbál az új fővárosi vezetés az FKF-nél kialakítani egy olyan irányítást, amely az eddiginél jobban működik. Onnan lehet tudni például, hogy baj van, hogy a Tarlós-éra alatt elfogyasztott a cég négy-öt vezérigazgatót. Az új budapesti városvezetés részéről jó döntésének tartom, hogy legyen ügydöntő fb az FKF-nél.
Az önkormányzati választás előtt benne volt Karácsony Gergely csapatában?
Nem, semmiféle szerepem nem volt sem a kampányban, sem a háttérben. Úgy kerültem képbe, hogy amikor Karácsony úr nyert, akkor a munkatársaival igyekeztek összeállítani egy olyan ütőképes, fiatal szakmai csapatot, amelynek tagjaival együtt lehet gondolkozni a főváros tulajdonában álló cégek, intézmények irányítása kapcsán.
Várta, hogy számítsanak önre? Fiatalon, 33 évesen az egyik legnagyobb állami cégcsoport az, MVM vezérigazgatója lett, a Fidesz nevezte ki az ÁPV Rt.-hez és az MVM-hez, majd közel kilenc év után az új Fidesz-kormány menesztette, azóta magánszektorbeli cégeknél dolgozott.
A privát szférából jöttem, oda is mentem vissza egy állami kitérő után. Ez nagyon ritka az MVM vagy más állami órásvállalat vezérigazgatói között. Akik elődeim vagy utódaim voltak az MVM élén, általában vagy a politikai, a politikához közeli pályán folytatták, vagy nyugdíjba mentek. Nem vártam állami vagy önkormányzati ajánlatokra, felettébb elégedett voltam és vagyok a versenypiaci megbízásaimmal.
Mégis elvállalta az FKF fb-elnöki felkérést, pedig nem a szakmai kihívásainak csúcsa, és kevésbé hálás feladat.
Úgy éreztem, elérkezett a pillanat a fővárosi cégek életében, hogy meg kellene próbálni nem kizárólag politikusokkal vagy a politika által támogatott vezetőkkel feltölteni őket. Az elmúlt húsz év alapján van annyi tapasztalatom a céges világban, azon belül is a közműszektorban, hogy úgy érzem, tudok segíteni a városnak és az új, Karácsony Gergely vezette önkormányzatnak. Ha – koromat, előéletemet tekintve – én nem, akkor kik segítsenek? Multik éléről nagyon nehéz átcsábítani fővárosi cégek élére menedzsereket, nemcsak a miliő, a kockázatok, a vállalati kultúra, hanem a bérezés tekintetében is óriási szakadék van a két világ között. Én megpróbálom arra fordítani a rám bízott feladatot, hogy valamit építsek. Nehéz ezt jobb szóval kifejezni, mint hogy ez egyfajta küldetéstudat. Emellett inspirál a lehetőség, hogy egy nagy múltú fővárosi közszolgáltató társaságot megújítsunk.
Amióta eljött az Inviteltől, mivel foglalkozott?
Multinacionális távközlési cégeknek végeztem független szakértői munkát, elvállaltam egy balatoni nagy kikötő elnöki pozícióját, egyetemre járok, illetve a Vodafone Alapítvány elnöke vagyok.
A távközlési szakértői megbízásokat most vissza kell mondania?
Igen.
A napokban az FKF után egy másik fővárosi cégtől, a Főtávtól is elküldték a vezérigazgatót. Ez a poszt is érdekli?
Az FKF felügyelőbizottsági elnöki posztja mellett bírni fogja a Főtáv vezérigazgatói posztját?
Nem lenne egy babazsúr a kettő együtt, ez kétségtelen, de sok kapcsolódás van a két cég között. Az ÁPV Rt-ben, illetve különösen az MVM-ben majd’ egy évtizeden keresztül egy nagy, 37 leányvállalatból álló cégcsoportot kellett napi szinten irányítanom. De ne szaladjunk ennyire előre. Nem érdemes most ezzel foglalkozni, van feladat az FKF-nél bőven. Akárki is lesz a Főtáv vezetője, szorosan együtt fogok vele működni, mint ahogy a többi fővárosi közmű cég vezetőjével is, hiszen ki kell aknázni a szinergiákat.
Nehéz volt helyretenni magában, hogy nagyon fiatalon topmenedzser lett, aztán egyik napról a másikra kiesett a pikszisből?
Nem úgy éltem meg, mintha elvágtak volna valamit. Nem éltem meg nagy esésnek, hogy mást neveztek ki a helyemre az MVM-nél. Másrészt meg 36 évesen az ember játszva veszi ezt. Addigra az életutam negyedét az MVM-ben töltöttem, bent voltam nap mint nap, gyakorlatilag hozzánőttem a céghez. A miliő, a napi kihívások hiányoztak, de sokkal kisebb volt a stressz az MVM után. Az ELMIB és az Invitel e tekintetben nagyon jól jöttek, mert bár jóval kisebb, évente néhány tízmilliárdos bevételt termelő, magántulajdonú, de hasonló kihívásokkal küzdő, versenypiaci cégek ezek.
Tavaly novemberben egy nyilvánosságra került levelet írt Süli Jánosnak, a Paks II. beruházásért felelős miniszternek, amelyben a félrekalibrált projekt buktatóira világított rá. Szóba áll még önnel a miniszter?
Kapcsolatunk a levéltől függetlenül baráti. Szakmailag igen nagyra tartom Süli Jánost. Olyan a helyzet, mint ha Lewis Hamiltont elküldenék a Lada-gyárba autót építeni. Hamilton a világ egyik legjobb autóversenyzője, sztár, de nem autógyártó, ráadásul a Lada-gyártás európai normák szerint sem lenne ma egyszerű. Jánosról is ez a véleményem: kiváló üzemeltető, Pakson nőtt fel, több mint harminc évet töltött az atomerőműben, a teljes technológiát, az utolsó csavarig mindent ismer. Még amikor az MVM vezérigazgatója voltam, ezért is neveztem ki őt a Paksi Atomerőmű élére, mert olyan emberre volt szükség, aki nem politikus, ellenben kiváló szakember. Ragyogóan, biztonságosan működött irányítása alatt az atomerőmű, szép nyereséget is termelt. Viszont atomerőművet építeni merőben más dolog. Hangsúlyozom, én sem tudnám a megkötött rossz szerződés alapján ezt levezényelni. Európában összesen néhány ember van, aki csúcsvezetőként irányított atomerőmű-építkezést.
Miért vállalta fel a vészmadár szerepét?
Szakmai kritikát fogalmazok meg, mégpedig azért, mert zavar, hogy az elmúlt években Magyarországon ez a műfaj kihalt. Vannak a politikai jelszavak, uralkodó mondások, van kormányzati irányvonal, de a szakma mélyen hallgat. Korábban ez másképp volt: konferenciákon, a sajtóban, de elsősorban szakmai körökben, az államigazgatásban is lehetett vitát folytatni, bírálatokat megfogalmazni. Ez ma nincs, vélhetően a félelem miatt. Amit mondok, azzal az a célom, hogy szakmai vitát generáljak. Ez rendre felkavarta az állóvizet, és legalább lehetett beszélni a leginkább vitatható kérdésekről.
Segített a levél Süli Jánosnak? Könnyebb volt így neki miniszterként elfogadtatnia a politikai vezetéssel, hogy döcög a projekt?
Abba kéne hagyni az egész Paks II.-t? Be se kellene fejezni a tervek, engedélykérelmek kidolgozását, hozzá se kellene fogni a gödör kiásásának?
Nagyon radikálisan át kellene szabni. A 2014 eleji szerződéskötéstől számítva lassan hat év telt már el úgy, hogy még az engedélykérelmet sem tudtuk benyújtani. Ez elég sok idő. A másik tényező, amely miatt úgy gondolom, hogy ez egy tetszhalott projekt, hogy a jelenlegi, 2024-ig tartó orosz elnöki ciklus alatt nem lehet átadni. Komoly politikai súlya lehetett volna annak Putyin elnök számára, ha idejön és átad az EU területén egy újgenerációs atomerőművet. De ez 2024-ig kivitelezhetetlen. Innen nézve pedig az oroszok szemüvegén keresztül sem annyira vonzó már ez a projekt a lassúságával, a nehézségeivel, mint volt 2014-ben. Emlékezzünk: akkor arról fogadkoztak a politikusok, hogy 2023-ban üzembe állhat Paks II.
Szerintem két dolgot kellene most csinálni: egyrészt át kellene alakítani a szerződést, nem kell két blokk, valószínűleg elég lenne egy is. Az így felszabaduló pénzt pedig rá kellene költeni arra, hogy meghosszabbítsuk a meglevő paksi atomerőmű élettartamát. Az Egyesült Államokban, Oroszországban és Európában is tendencia, hogy a meglevő atomerőműveket újítják fel, megtoldják az üzemidejüket. Az Egyesült Államokban nemrég fogtak bele abba a programba, hogy a hatvanadik évüket közelítő atomerőművek élettartamát – már amelyik erre alkalmas – kitolják nyolcvan évig. Jelenleg a Paks blokkjait ötvenévesen, a 2030-as években tervezik leállítani. A Roszatom saját publikációiban is hivatkozik arra, hogy a meglévő paksihoz hasonló atomerőműveket hatvan évig biztonságosan lehet üzemeltetni a szükséges felújítások, többlet karbantartások révén. Lényegesen olcsóbb felújítani egy működő erőművet, mint újat építeni. Ebben alighanem az oroszok is partnerek lennének.
Egyelőre keveset tud a világ arról, hogy mi lesz akkor, ha leállítanak egy sok évtizede működő atomerőművet. Leállítjuk, lebontjuk, rekultiváljuk, fákkal beültetjük a helyét – ilyenre nagyon kevés példa van a világban. Ráadásul borzasztóan magas a költsége. Sok helyen ezzel elodázhatóak a bontási költségek. Ha ennek megfelelően legalább tíz évvel kitolnánk Paks élettartamát, akkor máris a 2040-es éveknél járunk, addigra pedig még inkább felfutnak a megújuló erőforrások, hatékonyabb lesz a decentralizált villamosenergia-termelés, a hiányok kielégítése, a rendszerszabályozás pedig egyre hatékonyabb modern gázturbinák segítségével fog megtörténni. Egy működő atomerőművi bázis pont elég lesz az alapterhelés biztosítására és a szén-dioxid-kibocsátás elleni küzdelemhez.
Mi a fő gond Paks II.-vel?
Sok gond van, jobb összefoglalót nem tudok adni, mint a tavaly novemberi levelem. Ezen túlmenően egyre inkább azt lehet látni, hogy az a terület, ahova Paks II.-t a két blokkal megálmodták, a hírek szerint egészében nem alkalmas erre a célra. Földtani, geodéziai és statikai problémák is vannak. Túl közel lenne Paks I.-hez. Van sok százezer tonna acél, vas, beton, amiből Paks I. áll, és ha mellé ásunk egy óriási, Gellért-hegy méretű gödröt, akkor ez a szerkezet megindulhat. Ugyan milliméterekről beszélünk, de az egy atomerőműnél katasztrofális lehet. Ráadásul Paks II. szomszédja Paks I. legtovább üzemelő, négyes számú blokkja lenne. Másrészt a Paks II.-nek kiszemelt üzemi terület törésvonal felett fekszik. Ezért is mondom azt, hogy ha csak egy blokkból állna Paks II., akkor azt talán biztonságosabban el lehetne helyezni.
De a fő gond az iránnyal van. A világ egészen más irányba megy, mint a magyar energiapolitika: a decentralizált energiatermelés felé halad Európa, tehát nem egy nagy erőmű, aztán onnan elszállítják az áramot, hanem sok kisebb erőmű, abból is sokfajta: szél-, víz-, naperőmű, geotermikus, kogenerációs és így tovább, tehát erősen és egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a megújuló erőforrásokra. Ebből kezd összeállni a rendszer Nyugaton. E mellé erős szabályozó kapacitás kell: olyan földgázalapú erőművek, turbinák, amelyekkel gyorsan ki lehet segíteni a rendszert, ráadásul nagy hatásfok mellett, és viszonylag tisztán. Az új megújulóenergia-termelő beruházások ma Európában az új atomerőművi beruházásoknál fajlagosan jelentősen olcsóbbak már.
Süli János is elismeri, hogy a remélt 2023 helyett 2029 előtt nem áll üzembe Paks II., de egyre többen a 2030-as évekre teszik a startot. Miért ez az akár egy évtizedes csúszás?
Az oroszok Paks I. óta nem építettek Európában újgenerációs atomerőművet. Amit 2014-ben a magyar kormány tender nélkül megvett, annak az atomerőműnek ugyan üzemel prototípusa Szentpéterváron, de annak a gyártási folyamatai és tervdokumentációi nem EU-kompatibilisek. Európában úgy lehet atomerőművet építeni, hogy a kapupántcsavartól a turbinalapátig minden EU-szabvány szerint épül, és így is van legyártva. Amit nem EU-szabvány szerint gyártanak, nem ilyen folyamatok szerint üzemeltethető, az nem kaphat az EU területén engedélyt. Ebben fuldokolnak az oroszok Finnországban is: ott is építenének atomerőművet, de az atomenergia-hivataltól még mindig nem kaptak engedélyt, hasonló okok miatt. Több tízezer oldalnyi dokumentációról beszélünk, ráadásul a Roszatom ki van tömve megrendelésekkel a világban. Képzeljünk el egy vezetői értekezletet a Roszatomnál. Az ázsiai projektek felelőse beszámol arról, hogy minden a tervek szerint halad. A kínai projektek referense dicsekszik, hogy a párhuzamosan futó ottani építkezések nagyon rendben vannak, dől a bevétel. Erre szót kap a magyarországi referens, aki elmondja, hogy hat év alatt odáig sem jutottak el, hogy egy engedély kérelemhez szükséges iratcsomagot összeírjanak. A Roszatomnál is végesek a kapacitások, arra a projektre fogják csoportosítani a legjobb mérnököket, szakembereket, amelyek haladnak, és jól is fizetnek. Lehet hallani, hogy a Roszatom nem küld elegendő embert Magyarországra, lassan válaszolnak a magyar fél leveleire. Képzelem, milyen siralmas feladat lehet félévente az Orbán-Putyin találkozókra megírni a felkészítő anyagokat.
Nem lehet, hogy mindkét fél tisztában van vele: ez a projekt kifulladt, csak mindketten arra játszanak, hogy megvárják, hátha a másik akarja előbb felbontani a szerződést?
Nem tudom. Az azonban nagyon aggasztó fejlemény az elmúlt hetekből, hogy hírek szerint a magyar fél azon gondolkodik, hogy megkezdi a gödörásást, alapozást, és majd közben valamikor jön az engedély. Ez felettébb rémisztő ötlet. Inkább menjen előre a papírmunka, mert az még mindig olcsóbb, mint egy betonszarkofágot megépíteni, ne adj’ isten betemetni, elbontani, ha menet közben lefújják vagy módosítják a projektet. Mi van, ha miután majd a végleges és átfogó engedélyeket megkapja a beruházás, akkor derül ki, hogy három centivel lejjebb, odébb kellett volna kezdeni a betonozást? Az úgy nem fog menni, hogy odarendeljük a szakit: „Józsi, le kéne faragni abból a sarkából egy kicsit”.
Sokat támadták korábban a paksi beruházást amiatt, hogy túl drágán termelné az áramot. A mostani előrejelzések is ezt mutatják?
Attól félek, igen. Az indulásnál kötötték az ebet a karóhoz, mantrázták, hogy 55 euró/MWh áron fog áramot előállítani Paks II. A független szakmai tanulmányok ezt 75 euró/MWh-ra tették inkább. Még amikor én vezettem az MVM-et, és modelleket készítettünk, nem volt olyan forgatókönyv, amely 75 eurónál olcsóbbat dobott volna ki. Jobb kapaszkodót nyújt az angliai Hinkley Point-féle atomerőműprojekt vagy a hasonló franciaországi beruházások, amelyek rendre 100 euró/Mwh feletti árral kalkulálnak. Inkább tehát ez utóbbit tekinthetjük a legjobb közelítésnek. Ne feledjük, Paks II. esetében naponta jönnek elő új műszaki igények, amelyek mind költségnövelő tényezők lesznek. Ehhez képest a 2020-as évek elejére az áram európai piaci árjegyzései valahol 45-55 euró környékén ingadoznak, vagyis az ár mostanában fele akkora, mint amennyiért egy új atomerőművel lehet termelni áramot. Németországban az újonnan belépő megújuló energiaforrásokkal termelt áramnál is ezen a piacközeli szinten mozog az ár, mégpedig úgy, hogy egyetlen cent állami vagy szövetségi támogatás nincs a projektben, a beruházó oldja meg a finanszírozást, biztosítja a földterületet, eszközöket, mindent.
A Duna nyári alacsony vízállása, illetve határértékhez közeli hőmérséklete technikai kérdés, könnyen megugorható feladat Paks II. szempontjából?
Nem egy bonyolult dolog kezelni ezt: hűtőtornyot kell építeni. Csak az borzasztóan drága. Márpedig ezzel az eredeti tervek nem számoltak, ha pedig mégis fel kell oda húzni egy hűtőtornyot vagy más plusz hűtési megoldást, akkor máris jócskán túllépi a költség az eddig hangoztatott 12 milliárd eurót. És ez csak egy olyan tétel, amivel az eredeti kalkuláció nem számolt. Ideje lenne újraszámolni az üzleti tervet, enélkül én nem mernék felelősen költeni egyetlen további fillért sem a projektre.
Ha nem lenne rezsicsökkentés, nem lenne rögzítve a gáz lakossági ára, akkor az jóval olcsóbb is lehetne. Mennyivel?
Ezt azonban árnyalja, hogy nem lehet tudni, az oroszokkal való gázmegállapodások milyen árat tartalmaznak.
Miért halmozza fel évek óta a kormány az állami MVM tulajdonában álló Magyar Földgázkereskedő Zrt.-nél a magasan rögzített hatósági árból fakadó extra hasznot?
Ha cinikus akarok lenni, akkor azt kell mondjam, azért, hogy meg lehessen menteni a magánkézben lévő Mátrai Erőművet. Ott sok baj van. Régóta tudott, hogy a környezetvédelmi kár, amit rekultiválni kell majd az erőmű területén és a bányákban, körülbelül 150 milliárd forint. Amikor Mészáros Lőrinc érdekeltsége 2017 végén megvette a németektől a Mátrai Erőművet, akkor is ismert volt, hogy 150 milliárd forintnyi környezeti kárral veszi meg. Másrészt ez egy végletekig lelakott erőmű. Ez volt anno a Gagarin Hőerőmű, amit időközben átnevezték Mátrai Erőműre. Épültek új részelemek, voltak környezetvédelmi és állagmegóvó fejlesztések, de az erőmű az életciklusának a vége felé, vagy inkább már jócskán az után jár. A jelenlegi tulajdonosok eladták a működéshez elengedhetetlen szén-dioxid-kvótát is, kivéve az ebből befolyt pénzt. Ez egy összefoltozott, összedrótozott erőmű, a hatásfoka mai szemmel tragikus. Még vezetésem alatt az MVM próbált egy új, lignitre alapozott, mára már termelővé váló erőműrészt ide építeni, amivel modernné, hatékonnyá lehetett volna tenni, de 2011 után a Baji Csaba-féle vezetés leállíttatta. Az élet furcsa fintora, hogy Baji Csaba nemrég a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságába került, aztán időközben el kellett onnan jönnie. Pedig milyen boldog lenne ma mindenki egy hipermodern, tiszta és magas hatásfokú új erőművel ott.
