Gazdaság

Kapósak lehetnek a négygyermekes nyugdíjas nagymamák

Újfajta adózási kiskapura hívta fel a figyelmet Ruszin Zsolt adószakértő az Adófórumon megjelent cikkében. A lényeg, hogy minden adó- és járulékteher alól mentesítik a legalább négygyermekes nyugdíjas anyák foglalkoztatását. Ez azt jelenti, hogy felső korlát nélkül lehet a részükre bért kifizetni nulla közteher mellett. Ami elég csábító lehet, hogy adómentesen pénzt vegyenek ki a nagyi révén a vállalkozásból. És úgy tűnik, ebbe még csak a NAV sem köthet bele.

Hogyan lesz teljesen adómentes a négygyermekes nagymama foglalkoztatása? Úgy, hogy

Az anyák akkor kaphatják meg januártól az szja-mentességet, ha vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként legalább négy gyermekre családi pótlékra jogosultak, vagy ha már nem azok, legalább 12 évig jogosultak voltak.

Tehát ha a négygyermekes anya nyugdíjas is egyben, akkor a foglalkoztatása után semmilyen közterhet nem kell fizetni. És egyelőre nincs felső korlátja sem, hogy meddig lehet adómentes a nagyik részére a bér. Az adószakértő úgy véli, hogy ahol lesz ilyen négygyermekes nyugdíjas munkavállaló, ott nem marad nyereség, nem lesz osztalékfizetés, csak jelentősen megemelkedik a(z adómentes) munkabérköltség.

Az adószakértő szerint a négygyermekes nagymamákat főleg a magyar tulajdonú kisvállalkozások fogják foglalkoztatni, és elsősorban az egyeneságbeli rokonság körében lesznek népszerűek. És elképesztő összegű adómentes jövedelmet vehetnek fel bérként, amit aztán szabadon az egyeneságbeli rokonságában elajándékozhatnak.

Úgy tűnik, a NAV sem igen tehet semmit, ha a cégek kihasználják a lehetőséget, mert mint a szakember emlékeztet rá,

  • az adóhatóság korábban hiába próbálkozott az „el nem ismert munkabér” megállapításával, a Kúria megállapította, hogy még indokolatlan bérfizetésnél is elszámolható költségként a munkabér.
  • Az ajándékozást eddig sem kifogásolhatta a NAV.

Ruszin Zsolt megkereste a Pénzügyminisztériumot is az ügyben, ahol tudnak az adózási kiskapuról, de egyelőre úgy tűnik, nem kívánják korlátozni, mennyit lehessen adómentesen kifizetni a négygyermekes nagymamáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik