Gazdaság

Még a portára sem engedték be a Suzukinál az ellenzéki politikusokat

Újra akcióztak MSZP-s politikusok az esztergomi Suzuki-gyárnál. A cég nem engedi működni a pár hónapja megalakított helyi szakszervezetet, sőt, a megválasztott elnököt azon nyomban kirúgták. Azóta folyik hol a szakszervezetek, hol az ügyben melléjük állt szocialista politikusok részéről a nyomásgyakorlás – eddig hatástalanul.

Ma Komjáthi Imre MSZP-s alelnök (a vele nemrég készült interjúnkat itt olvashatják) és Korózs Lajos parlamenti képviselő át szerette volna adni a cég HR-igazgatójának, illetve bárki más felelős vezetőnek a Munka Törvénykönyvét és az Alaptörvényt.

Pár biztonsági őr állta útjukat. Azzal utasították el kérésüket, mint eddig többször, vagyis hogy Esztergomban nincs felelős vezető, aki átvehetné a dokumentumot, hanem olyan csak Székesfehérváron van. 

Kérték a szocialista politikusok, hogy legalább a portára leadhassák a két anyagot, de a biztonsági őrök ezt sem tették lehetővé.

A politikusok azt ígérték, jövő héten újra akcióznak.

A képen Komjáthi Imre. A fotó június közepén készült, az esztergomi Suzuki-gyár előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik