Gazdaság

Felszámolás indult Mészáros Lőrinc egykori húsüzeme ellen

A bíróság fizetésképtelenné nyilvánította a Bakony Hús Kft.-t  és elrendelte  a felszámolását. Arról a veszprémi húsüzemről van szó, amely Mészáros Lőrinc felcsúti multimilliárdos céghálójába tartozott 2016 nyaráig, és amelyikről azt írtuk, hogy a tulajdonosváltás után sem apadtak el számára a közpénzforrások.

Puskás kolbász nem lett belőle, de 1-2 milliárd közpénzt elégetett Mészáros volt húsüzeme
A kormány bankja és a Matolcsy-rokon nemrég bedőlt pénzintézete is tolta a Bakony Hús ügyleteit.

A bírósági végzés június elején kelt, a sorsdöntő felszámolás iránti kérelmet pedig áprilisban adták be. Azokban a napokban, amikor megírtuk, hogy valaha Puskás-kolbásszal akart tarolni Mészáros Lőrinc a vergődő magyar sertésfeldolgozók között, de 1,2 milliárd forint tőkeemelés után dolga végezetlen eladta a Bakony Hús Kft.-t. Az új tulajdonos sem tudott kasszát robbantani, azt, hogy milyen nehéz helyzetbe került a veszprémi üzem, azt itt  ecsetelte az Index. Pedig papírforma szerint több mint kétmilliárd forint közpénzzel próbálták egyengetni a cég útját.

A finanszírozók között volt Matolcsy György jegybankelnök rokonának bankja, az azóta már bedőlt Növekedési és Hitel Bank Zrt., erről árulkodott egy 600 millió forintos jelzálogbejegyzés, és a hitelbiztosítéki nyilvántartásban 1,458 milliárd forinttal felbukkant a kormány bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. is. A Portfólió áprilisban még arról cikkezett, hogy uniós támogatásra érdemesítették a Bakony Húst. A gazdaságfejlesztési operatív programból (GINOP) csaknem 750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, a veszprémi telephely komplex technológia- és infrastruktúra-fejlesztésre. Figyelemre méltó, hogy az idén márciusban zárult pályázat 48 győztese közül csupán négyen jutottak a maximális összeghez, ebbe az elitcsapatba fért be a Bakony Hús. (Az állam által többször kistafírozott Pápai Hús is szerepelt a győztesek listáján, igaz, csak 747 millióval.)

Vákics Károly, a Bakony Hús ügyvezetője a forrásokról korábban annyit közölt a 24.hu-val, hogy kombinált pályázaton nyert a cég, az összeg nagyobb része hitel, kisebb része támogatás. A növekedési hitelprogram forrását akkor már felhasználták, az MFB-program nagyobb részét azonban még nem hívták le, az az üzem később kezdődő fejlesztésére szolgál.

Tavaly szeptemberben egyszer már meglegyintette a bedőlés réme a Bakony Húst, a felszámolási eljárás 2018 szeptember 20-án elindult, és elég komolynak tűnt az ügy már abból is, hogy a bíróság felszámolónak a Cash & Limes Zrt.-t  rendelte ki, és

egy feketeöves válságmenedzser, Marjasné Endrédi Zsuzsa lett a felszámolóbiztos.

Pályafutása alatt őt olyan nagy és kényes ügyeknél vetették be, mint például a Diósgyőri Acélművek felszámolása vagy a Nagy Elek érdekeltségébe tartozó vegyépszeres cégek csődjének menedzselése.

Ezt a menetet azonban megúszta a Bakony Hús, a bíróság néhány nap múlva visszavonta a határozatot. Az ügyvezető elmondása szerint egy téves és jogtalan, már hónapokkal korábban kifizetett pár százezer forintos tételen alapult az eljárás megindítása.

Májusban még arról szóltak a hírek, hogy az említett, 750 millió forint uniós támogatás nem veszett el végérvényesen, sőt a cég eladásáról tárgyalnak, befektető mentheti meg a húsfeldolgozót. A cégközlönyben megjelent hirdetmény szerint azonban invesztor helyett a felszámoló, Marjasné vette át az irányítást Veszprémben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik