Rohad és virágzik a Csepel Művek

„Mekkora baromság! Már évtizedek óta halott a Csepel Művek!” – meg lennék lepve, ha nem generálna néhány ehhez hasonló hozzászólást a cím. És egyfelől igazuk is lenne a kommentelőknek, mert szinte már csak a főkapu mészkövén felejtett neon emlékeztet az egykori trösztre. Másfelől viszont a gyártelep a maga módján, viszonylagos csendben, a város szélén elfeledve, él és virul a dicsőbb múltra emlékeztető kulisszák között.

Budapest belvárosától cirka fél órára az egykori vörös Csepel egykori szívcsakrájában, egy 200 hektáros – ez úgy 320 focipályát jelent – területen jelenleg négyszáznál több cég üzemel. Van bolt és pizzázó, sőt, még hajléktalanszálló is, egy sajátos mikrokozmosz nőtte ki magát az egykor Weiss Manfréd, máskor Rákosi Mátyás nevét viselő gyárkomplexum falai között.

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) évek óta dolgozik azon, hogy felmérje ezt a furcsa, de megkapó környezetet, és mostanra jutott odáig a projekt, hogy a Budapest100-hoz hasonlóan megnyitják a gyárkomplexumot a nyilvánosság előtt: június 29-én és 30-án rendezik meg a Csepel Művek – Nyitott gyárak hétvégéjét, ennek apropóján mentünk egy kört a Művekben.

15 fotó megtekintése

Rohad és virágzik a Csepel Művek

Rohad és virágzik a Csepel Művek

Fotó megosztása:

Konzervgyárból szocialista ékkő, majd cégtemető

Orbitális közhely, de a Csepel Művek kapuján átlépni igazi időutazás. Jó kérdés, hogy melyik időbe, mert úgy rakódnak egymásra a gyár történetének különböző rétegei, mint a kőzetek egy kanyon falán. A vakolatlan téglafalak a XIX. század végével induló konzervgyári, lőszergyári időket idézik. A szórványosan dübörgő gépek, a kockaköves utak, az erőműtől a csarnokok felé kígyózó fűtőcsövek pedig úgy ottmaradtak, hogy minden sarkon azt vártam, kifordul mögülük svájci sapkával a fején, bazi nagy csavarhúzóval a kezében, olajfoltos arccal a több mint húsz éve halott nagyapám. És akkor ott van a hanyatlással és a privatizációval érkező keszekusza káosz, ami azzá a pusztuló, de lélegző beton-, acél- és rozsdalabirintussá tette a Műveket, ami most.

A tröszt történetét a programsorozathoz nyomtatott füzetben is meg lehet találni, de röviden emlékezzünk meg itt is a múltról. Weiss Manfréd és Berthold 1882-ben alapította meg a Lövölde téren a Globus Konzergyár elődjét, de nagyralátóbb terveik voltak, úgyhogy körülnéztek a Csepel-szigeten, ami akkoriban egy legelő volt leginkább. Az első világháborúban már az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb hadiüzeme állt ott, ahol 28 ezren dolgoztak. Aztán jött még egy világháború, előtte és közben a „gombostűtől a repülőig mindent gyártottak” ott, csak hogy felmondjuk az elterjedt mondást. Aztán jöttek a kommunisták, rátették a kezüket a Weiss család tulajdonára, és felépült a Csepel Művek, a magyar szocialista ipar ékköve, amit Brezsnyevnek, a még alelnök Nixonnak, és ki tudja még ki mindenkinek mutogattak.

A csúcsidőben 30 ezernél is több embert foglalkoztató Csepel Művek Trösztöt 1983-ban darabolták fel, a rendszerváltás után pedig jött a spontán privatizáció. Jelenleg hivatalosan 4 ezer ember dolgozik a gyártelepen, de van olyan becslés, hogy feketén még egyszer ennyien.

A gombostűtől a harckocsiig - 125 éves a Csepel Művek
Nem mondhatni, hogy jól tartja magát, de volt rosszabb állapotban is úgy hetven éve. Csúcsformájában több mint 30 ezer embernek adott munkát.

A ’89 óta eltelt 30 év sem volt eseménytelen. Az eleinte egy helyrajzi számon működő hatalmas terület ideális cégtemető volt. Állítólag egyetlen postás tudta, hogy melyik cég melyik épületben működik, úgyhogy ha ő beteg volt, akkor várhatták a számlákat, értesítőket a vállalatvezérek. A telket fokozatosan felszabdalták, ma már kétszáznál több helyrajzi szám található az egykori Csepel Művek területén, és a lehető legkülönfélébb cégek működnek ebben a várostól félig-meddig elzárt világban.

Az egykori Csepel Művek területén működő cégek TEÁOR-besorolás alapján Forrás: KÉK

Az itteni cégek nemcsak tevékenységükben, de méretben is nagyon szórnak. A KÉK adatai szerint húsz vállalat nettó 1 milliárd feletti éves árbevételt termel, 150 cégnél viszont ötnél kevesebben dolgoznak, és az árbevételük is messze elmarad a nagyokétól. A zavaros állapotok tisztulása segítette a valóban működő cégeket, a korábbról hozott anomáliák ellenkezőleg: csak hogy egyet említsünk, az utak és az infrastruktúra nagy része osztatlan közös tulajdon. Egyszóval a Csepel Művek nem steril ipari park, és nem is lesz az soha, ha csak az állam vagy egy magánbefektető irgalmatlan pénzt bele nem pumpál az amúgy jó helyen lévő ipari területbe.

Bubi, erőmű és prések

Amíg ez nem történik meg, addig a gyártelep egyszerre működő vállalatok helyszíne marad, és egyszerre lassan, de biztosan pusztuló ipari műemlékkomplexum is. A cégek persze felújítják a saját telephelyeiket, de attól még az itt dolgozóknak a darabokra tört aszfalton, üvegtörmeléken és semmibe tartó, használaton kívüli vasúti síneken kell keresztülbotladozniuk munkába menet.

Ahhoz, hogy képet kapjon valaki arról, mennyire sokfélét jelenthet az, ha valaki azt mondja, a régi Csepel Művekben van a munkahelye, ahhoz a nyitott hétvégén el kell zarándokolnia a gyártelepre. De nem is csak ennek a városi zárványnak a megtapasztalása az egyedüli nyereség, hanem az is, hogy húsz üzembe be is lehet nézni. Felsorolni sem próbálom, hogy mi minden működik itt jelenleg, de három látogatható helyet azért kiemelek, amiből leszűrhető, mennyire különböző helyszíneket lehet bebarangolni.

Az acélkovácsolásban utazó Flansch-Tech azért izgalmas, mert az üzemben a szálló fémpor mellett leginkább a szocialista korszak levegőjét lehet beszívni. A több ezer tonnás nyomóerejű fémprések mellett eltörpülő melósok nagy, Magyarországon működő autóipari multiknak gyártják az alkatrészeket, sokuknak már a szülei, nagyszülei is ugyanitt álltak naphosszat a dübörgő gépek mellett. De érdemes megemlíteni, hogy az itt dolgozók közül sokan már inkább a keleti országrészekből és Erdélyből jöttek, hogy a vörösen izzó acéldarabokat formázzák.

15 fotó megtekintése

Rohad és virágzik a Csepel Művek

Rohad és virágzik a Csepel Művek

Fotó megosztása:

A Csepel Zrt. ehhez képest a múlt és jelen tökéletes összeilleszkedésének a helye: itt gyártják a Csepel bicikliket és a MOL Bubi bringákat is. A nagy múltú bicikligyár 90 éves lesz idén, de a Tacskók, az összecsukatható Campingek és újabban a Royalok ugyanolyan népszerűek, mint hajdanán. Naponta úgy kétszáz biciklit szerelnek össze az üzemükben, amit itt is tárolnak, méghozzá egy felfelé nyújtózkodó, az országban egyedülálló magasraktárban, amit egy sínen mozgó, targoncaszerű géppel töltenek fel. Klasszul néz ki.

És akkor végül egy melankolikus helyszín, ahol szinte tapintható az elmúlás, és nagyjából rekonstruálható, hogy mi veszett el a Csepel Művek halálával. Az energiaellátás a kezdetektől kulcskérdés volt, és a Művekkel együtt fejlődött. Az először 1949-ben, majd a hatvanas években jelentősen átalakított és fejlesztett Erőműtelep épületeit mára szinte teljesen elbontották. A megmaradt irodaépületben viszont a mai napig működik a Csepeli Erőmű Kft., amely közműszolgáltatást végez. Az épülethez kapcsolódik egy nagy kapacitású iparivíz-tisztító üzem, amely a közeli, villamosenergiát termelő Csepel II erőművet látja el.

Az Erőmű Kft.-nek mindössze 32 alkalmazottja van, műszakonként négyen felügyelik a körülbelül 1 százalékos kapacitáson működő üzemet. Az iparivíz-tisztító üzem így általában csendes: a hatalmas medencék között már messziről visszhangzik, ha a négy műszakban levő közül valaki éppen arra sétál. Nem csoda, hogy 7303 napja nem volt baleset.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.