Gazdaság

Lőttek idén a korai magyar cseresznyének

A hétfői eső volt a kegyelemdöfés,

a kiadós esőzések miatt tönkrement a hazai korai cseresznye nagy része,

a csapadék ugyanis érintette a főbb termőterületeket – mondta el a 24.hu-nak Csizmadia György termelő.  Azok a cseresznyék mentek tönkre, amelyek múlt héten már fehérek voltak, vagy éppen kezdtek színesedni, vagyis a legkorábbi fajták.

Hazai korai termésű cseresznye így nemigen lesz májusban, az áruházláncoknak aligha tudnak szállítani a termelők, mert nagyon nehéz úgy szedni nagyobb hibátlan mennyiséget, hogy tíz szemből 5-6 meg van repedve. De azért biztosan megpróbálják a gazdák menteni, amit lehet – a zöldségesek standjaira, a piacokra valószínűleg jut majd valamennyi a magyar korai cseresznyetermésből. A hazai cseresznyeszezon mintegy két hét múlva indulhat be igazán, akkorra érhetnek be azok a szemek, amelyeket zölden ért az eddigi eső, így még nem sérültek.

A nagybani piacon 1000 forint körül megy most a kevés hazai és az import spanyol cseresznye is, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerében a legfrissebb, múlt heti adatok alapján 1680 forintba került két budapesti fogyasztói piacon a korai hazai cseresznye, import görög cseresznyét pedig a Vámház körúti piacon 2980 forintért jeleztek.

Jó hír, hogy a meggyre az esőzés még nem volt negatív hatással, sem a kajszibarackra. Legkorábban két hét múlva érhetnek az első hazai kajszik, és Csizmadia György szerint lesz a gyümölcsből bőven, nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte is.

Az eperből már nagyjából letermett a melegházi, a szabadföldi most indult be igazán.

Aki eperlekvárt szeretne készíteni, a következő két hétben lesz érdemes lecsapnia egy-egy akciós tételre – ennyi van még az idei eperszezonból.

Az AKI adatai szerint múlt héten átlagban 980-1298 forint körül ment az eper az általuk vizsgált két budapesti piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik