Gazdaság

Megérte sztrájkolni, megvan a bérmegállapodás a Chinoinnál

Megszületett a bérmeállapodás csütörtökön a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) valamint a Chinoin Zrt. és a Sanofi-Aventis Zrt. vezetősége között, írta esti közleményében a cég.

A megállapodás értelmében három bérsávban lesz alapbérfejlesztés.

  • Az alsó, bruttó 400 ezer forint alatti bérsávban 21 000 forint,
  • a középsőben 18 500 forint,
  • a felső bérsávban pedig 9 000 forint alapbéremelést hajt végre a cég.

Az alsó, 400 000 forint bruttó alapbér alatti sávban az emelést minden munkavállaló egységesen megkapja, a másik két bérsávban részleges vagy teljes differenciálás lesz. Bruttó 1 millió forintos alapbér fölött a megállapodás keretében nem lesz bérfejlesztés.

A szakszervezet honlapján azt is írja, hogy

  • a kiharcolt béremelést a cég által korábban bejelentett 3 százalékos emelésen felül kell érteni.

A VDSZ honlapján a differenciált emelés részletei is fent vannak.

  • A középső bérkategóriában a 18 500 forintos emelésből 10 ezer forint fix, 8500 forint pedig differenciált;
  • a felső bérsávban pedig nincs fix emelés, vagyis ott mindenképpen differenciált lesz.

A bérmegállapodás március elsejétől érvényes, vagyis az emelés ekkortól jár visszamenőleg, és a júniusi bérszámfejtéskor először (és akkor visszamenőlegesen) kifizetni.

A bérfejlesztés érvényes a Chinoin Zrt, a Sanofi-Aventis Zrt. munkavállalóira is.

Vagyis a Sanofinál nem kell újra végigcsinálni a bértárgyalást. És legalább ennyire fontos, hogy

a kölcsönzött munkavállalókra is érvényes a bérmegállapodás.

Nem részesülnek bérfejlesztésben azok a dolgozók, akik felmondás alatt vannak, vagy felmentési idejüket töltik, illetve 2018. december 1-én, vagy azt követően léptek be a vállalathoz.

Mindkét fél elégedett

A jelen megállapodással a VDSZ a kezdeményezett konzultációs folyamatot eredményesnek és a kollektív munkaügyi vitát lezártnak tekinti. A Sanofi törekvése, hogy a megállapodott béremeléssel növelje az elégedettséget, és versenyképes juttatási csomagot kínáljon munkavállalói számára, írta a cég.

A VDSZ elnöke, Székely Tamás lapunknak elmondta,a szakszervezet és a dolgozók is elégedettek a maratoni csatát lezáró megállapodással.Annak ellenére, hogy egységes bruttó 30 ezer forintos emelés volt a kiindulás. Mint mondta, a kiindulás nem a cél volt, vagyis készültek a kompromisszumra.

A VDSZ úgy ítéli meg, hogy nem volt hiábavaló a kétórás figyelmeztető sztrájk, a munkabeszüntetésnek is nagy szerepe van abban, hogy sikerült elérni a 3 százalékon felüli béremelést.

A szakszervezet által korábban benyújtott 5 pontos követelésből a 13.havi fizetés tárgyalását 2023-ra halasztja, a jelenléti bónusz pontját törli. A maradék 3 pontot jövő évben tárgyalja. A bérfejlesztés általános elve továbbra is teljesítményértékelés-alapú. A korábbi megállapodásban megjelölt, 2019. év II. félévében érvényesülő járulékcsökkentést a megállapodás tartalmazza.

Kiemelt kép: A műszakváltás után távozó dolgozók állnak a Chinoin csanyik-völgyi üzeme előtt Miskolcon 2019. április 9-én. A cég dolgozói kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak bérkövetelésük nyomatékosítására. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik