Gazdaság

Érik az újabb sztrájk a közszolgáknál

A tíz szakszervezetet, 42 ezer tagot, több százezer munkavállalót képviselő Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) kénytelen volt ismét levelet írni Orbán Viktornak, mivel semmi érdemi nem történik az ügyükben. Hiába szeretnék, a kormány, a miniszterelnök nem hajlnadó még arra sem, hogy kijelölje, ki képviselné a kormányt a bértárgyalásokon. Földiák András újabb levelében azt is leszögezte, folytatják a sztrájk előkészítését.

Íme az új levél:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) nevében először március 20-án fordultam Önhöz. Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár úr által 2019. március 25-én írt válaszlevélben a lényegi kérdésre nem kaptunk választ, a Kormány által kijelölt képviselő személyéről nem tesz említést helyettes államtitkár úr. A levélben foglalt egyéb észrevétel figyelembe vételével április 3-án fordultunk ismételten Miniszterelnök Úrhoz rögzítve, hogy a munkaügyi vitára vonatkozó bejelentésünket mely négy sztrájkkövetelés tekintetében tartjuk fenn.

A levelet, az átvétel igazolásának feltüntetésével mellékelem, az abban foglaltakat nem ismétlem meg.

Sajnálatos módon a levélre a mai napig, április 11-ig nem kaptunk választ.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A munkaügyi vitára vonatkozó bejelentésünket, sztrájkköveteléseinket, valamint a tárgyalások megkezdését a közszolgálat rendkívül kedvezőtlen bérhelyzete és az ez által keletkező társadalmi problémák miatt fontosnak és sürgősnek tartjuk. Ezért ismételten kérjük és szorgalmazzuk a Kormány képviselőjének kijelölését.

Tájékoztatom, hogy ezzel párhuzamosan megkezdjük annak a bírósági keresetnek az előkészítését, melyet a Kormányt képviselő személy kijelölésének elmaradása esetén kénytelenek leszünk benyújtani, és folytatjuk a sztrájk előkészítését.

A közszolgák március 14-én már sztrájkoltak, de azóta sem sikerült elérniük, hogy érdemben tárgyaljon velük a kormány.

Az MKKSZ még januárban fogalmazta meg 12 pontját. Követeléseik:

  • Azonnali béremelést!
  • Az elvett 5 nap szabadság visszaadását!
  • Kevesebb túlórát, de azokat fizessék ki!
  • A rugalmas munkaidő visszaállítását!
  • Az ebédszünet legyen újra a munkaidő része!

Ha ez így marad, egy teljes hónappal kell többet dolgozniuk a 12 havi bérért.

  • A Munkaévek és a tapasztalat elismerését!
  • A szakszervezeti jogok visszaadását!
  • Korkedvezményes nyugdíjat!
  • Ne vegyék el a munkát vállaló szakemberek nyugdíját!
  • Szűnjön meg a munkáltatói önkény!
  • Július 1. legyen újra a közigazgatás napja!

Mindezek mellett elhatározták:

  • A Nemzeti Munkaügyi Kerekasztal felállítását.

kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselők külön követeléseket fogalmaztak meg, valamint az önkormányztai köztisztviselők és a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak is, de számos helyen van átfedés az KMMSZ 12 pontjával.

Kiemelt kép: Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke a március 14-iőközszolgálati sztrájk menetét és céljait ismertetõ sajtótájékoztatón az MKKSZ székházában 2019. január 17-én. MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik