Gazdaság

A Parlament előtt sztrájkolnak csütörtökön a közszolgálati dolgozók

A közszolgálati szakszervezetek március 14-ére országos sztrájkot hirdettek, és a jelek szerint jelentős lesz a részvétel. Két szegmensben már biztos a sztrájk, az önkormányzati köztisztviselőknél és a kormányzati tisztviselőknél – tudtuk meg Boros Péternétől, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnökétől.
A megmozduláshoz egyébként csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is:

Kétórás sztrájkot jelentett be a PDSZ csütörtökre
A sztrájkot reggel 8 és 10 óra közötti időszakra hirdették meg.

Abban bízik, hogy a szociális ágazat is csatlakozik, akiknél kedden voltak tárgyalni, és szerdán is mennek, akkorra lesz végső döntés. A sztrájkot már megszervezték. Nekik ez nem jelent gondot, ezt csak a kormány hiszi – jegyezte meg az elnök.

Mint megtudtuk,megváltozott a sztrájk helyszíne. Nem közintézményhez mennek majd, hanem az Andrássy szoborhoz, a Parlament épülete elé.

Március 8-án sztrájktárgyaláson jártak a Belügyminisztériumban, amiről ezt írták a közszolgálati szakszervezetek: az önkormányzati dolgozókat képviselő delegációnk minden javaslatát gátlástalan eleganciával visszautasította a kormány. Pedig úgy érzik, joguk lenne tudni még az önkormányzati választások előtt, hogy mire készül a kormány, fenn akarja-e tartani a rendezetlenséget, a dolgozók kiszolgáltatott helyzetét, amikor se bér, se biztonság.

Hiába kérték, a kormány nem tárgyalt velük eddig. Legújabban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezetőminiszternek címzett tiltakozó nyilatkozatot adott ki hat szakszervezet a kormány hozzáállása miatt, nevezetesen hogy hiába kezdeményezték már januárban, azóta sem hívták össze a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot.

Az MKKSZ még januárban fogalmazta meg 12 pontját. Követeléseik:

  • Azonnali béremelést!
  • Az elvett 5 nap szabadság visszaadását!
  • Kevesebb túlórát, de azokat fizessék ki!
  • A rugalmas munkaidő visszaállítását!
  • Az ebédszünet legyen újra a munkaidő része!

Ha ez így marad, egy teljes hónappal kell többet dolgozniuk a 12 havi bérért.

  • A Munkaévek és a tapasztalat elismerését!
  • A szakszervezeti jogok visszaadását!
  • A korkedvezményes nyugdíjat!
  • Ne vegyék el a munkát vállaló szakemberek nyugdíját!
  • Szűnjön meg a munkáltatói önkény!
  • Július 1. legyen újra a közigazgatás napja!

Mindezek mellett elhatározták:

  • A Nemzeti Munkaügyi Kerekasztal felállítását.

A kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselők külön követeléseket fogalmaztak meg, valamint az önkormányztai köztisztviselők és a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak is, de számos helyen van átfedés az KMMSZ 12 pontjával.

Kiemelt képünkön: Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke a közszolgálati sztrájk menetét és céljait ismertető sajtótájékoztatón az MKKSZ székházában 2019. január 17-én. Az érdekképviselet országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik