Gazdaság

Hiába akart, nem szabadulhatott az eszközkezelős háztól a súlyos beteg nő

Kiss Mónika igen rossz anyagi körülmények között él, és a tavalyi év elején egy 200 ezer forintos tartozás miatt ki akarta lakoltatni a kormány otthonvédelmi programjának bástyája, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET). Olvasóink adományai segítségével ezt elkerülte, felfüggesztették vele szemben a kilakoltatást, viszont az ígéret ellenére továbbra sem tudott saját jogon bérleti szerződést kötni, hogy hivatalosan is a házban lakhasson, hiába fizette a bérleti díjat.

Mivel a kályhás tüzelés a betegsége miatt nem volt ideális, idén év elején kezdeményezte a gázvisszakötés engedélyezését az eszközkezelőnél. Ezzel felkavarhatta az állóvizet, mert nem sokkal később hívta egy fehérvári közjegyző azzal, hogy mehet saját jogán szerződést kötni. Nagy volt az öröm, hogy egy év után végre megoldódik az ügye. Kérészéletű lett azonban az új remény.

A szerződést így nem kérte, kulcsátadást beszéltek meg

Hamarosan hívták az eszközkezelőtől is, hogy szerződést csak édesanyja jogán köthetne. A gond ezzel az, hogy a szerződés csak addig élhet, ameddig súlyos beteg, demens, régóta öregotthonban gondozott szülője is él. Ha meghal, Mónikának megint nem lesz szerződése, így hivatalos lakhatása.

Erre mondta azt, hogy neki ez nem megoldás. Annál is inkább, mert ekkortájt derült ki, hogy a vallási közösség, amelyhez tartozik, talán tud neki segíteni olcsón kibérelni egy összkomfortos kis lakást Dunaújvárosban. A költözés mellett döntött, és kérte, zárják le a pusztaszabolcsi ház ügyét, hadd adja vissza az ingatlant végleg az eszközkezelőnek. A kulcsátadást március 26-ára beszélte meg a NET-tel.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Rákérdezett, hogy ha visszaadja a házat, mi lesz az általa beszereltetett kazánnal, radiátorokkal, az adományokból kicserélt 150 ezer forintos ajtóval, a kifizetett adóssággal, bérleti díjakkal. Azt a választ kapta, hogy ami a házban van, az marad, viszont az általa a NET-nek befizetett pénzt visszaigényelheti, mert szerződés híján eleve nem neki kellett volna rendezni ezeket az összegeket. Örült, csak azt nem tudta, egy éve akkor miért ez volt a maradása feltétele.

Senki nem tud semmiről

Azt hitte, NET-esek fogják átvenni tőle a házat, de a helyszínen kiderült, hogy mivel az ingatlanokat a MÁV kezeli, ők az illetékesek. Az érkező MÁV-os azt mondta, a korábban bérleti szerződésben álló szülők gyámjától meghatalmazás kellett volna ahhoz, hogy Mónika visszaadhassa a házat. Neki azonban erről nem szóltak, így meghatalmazás sem volt nála.

A MÁV-os közölte, hogy

így nem vehetik át a kulcsot.

Közben újabb autóval befutott még egy MÁV-os, Mónika pedig előkereste az iratokat, amelyek szerint már 2017 januárja óta nem állnak a szülei bérleti szerződésben a házra. Telefonált a MÁV-os ügyintéző, de úgy tűnt, erről senki nem tud.

Elmondtuk nekik, hogy az eszközkezelő anno azt ígérte, ha Mónika visszafizeti a tartozást, és fizet bérleti díjat, saját jogán szerződnek vele, de a pénzügyi teljesítés ellenére ez egy év alatt sem történt meg. A MÁV-osok sajnálkoztak. Végül közölték, nem térhetnek el a szabálytól – ha nincs meghatalmazás, nincs házvisszaadás.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

De mit tehet Mónika, hogy végre lezáruljon az ügy? A MÁV-osok szerint két lehetősége van:

  • beszerzi a szülők gyámjaitól a meghatalmazást, majd egy újabb időpontban visszaadja a kulcsot és a házat.
  • Vagy nem tesz semmit, ez esetben az eszközkezelő egy idő után végrehajtót küld ki, feltöreti a házat, kicserélteti a zárat, és onnantól kezdve lezártnak tekintik az ügyet.

Tényleg ilyen egyszerű lenne?

Mónika ekkorra már továbblépett, átköltözött a kis bérlakásba. Sem anyagilag, sem egészségileg nem engedheti meg magának a további utánajárást, az eddigiek, a kilakoltatás réme, a be nem váltott ígéretek is eléggé megviselték. Szóval a második verziót választotta, nem tesz semmit.

Tudakoltuk, számon kérik-e majd rajta a később esedékes bérleti díjakat, amiket már nem kíván fizetni, mivel nem lakik a házban. A két MÁV-ostól azt a választ kaptuk, hogy rajta elvileg nem követelnek majd semmit, hanem a volt bérlőkkel, vagyis a szüleivel fizettethetik meg a jövőbeni költségeket.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

A MÁV-osok elmentek, Mónika bezárta a házat, a gazdátlanná vált kutyát (még az édesapjáé volt) pedig elengedték. Ételt, vizet tettek elé és bíznak benne, hogy a szomszédok továbbra is etetik majd.

Az eszközkezelőtől másnap megkérdeztük, tényleg nem éri-e semmi hátrány Mónikát, ha a továbbiakban nem fizeti a bérleti díjat, és valóban visszaigényelheti-e az általa kifizetett tartozást, illetve a bérleti díjakat. Válasz azonban nem érkezett, sem nekünk, sem Mónikának. Most abban bízik, hogy már nem lesz több dolga az eszközkezelővel.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik