Gazdaság esport

Negyedmilliárd is kevés az MTK videojáték arénájára

221,6 millió forintot szánt a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) egy 550 négyzetméteres e-sport létesítmény belső kialakítására, de ez a fedezet kevésnek bizonyult a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció szerint (pdf-ben itt találja).

Az MTK tavaly decemberben írt ki tendert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lévő, 550 négyzetméteres, szerkezetkész helyiség e-sport arénává való kialakítására. A jövendőbeli aréna területe tehát már szerkezetkész, a további munkálatokra kerestek kivitelezőt. Az arénát három bejáraton át lehet majd megközelíteni, lesz benne egy nagyméretű acél galéria, büfé, ruhatár és egy 200 fős lelátó is. A speciális sport-technológiákat, így az óriáskivetítőket, szervereket, hangosítást a, beszerzés – ami amúgy is eredménytelenül zárult – nem foglalta magában.

Január 22-éig két ajánlat érkezett:

  • az FM Talent Kft., a Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt. és a Future Service Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. közös pályázatában 313,9 milliós ár,
  • az NF Solár Hungária Kft. ajánlatában pedig 339,6 milliós ellenérték szerepelt.

Az egyesület honlapja szerint Magyarország első e-sport szakosztályát 2017. szeptember 7-én hozta létre az MTK Budapesten. Az e-sportban a legjobb videójátékosok mérik össze tudásukat világversenyeken. Mint írják: terveik szerint a jövőben az Új Hidegkuti Nándor Stadion rendszeresen ad helyet nagyobb hazai e-sport versenyeknek.

A gépek még egy dologban legyőztek minket
Most a Starcraft II-ben aratott fölényes győzelmet, bár egy meccset az emberek is nyertek.

Kiemelt kép: Sándor Károly – becenevén Csikar – az MTK híres labdarúgójának szobra a Hidegkuti Nándor Stadion előtt a X. kerület, Hungária körúton. A 2016-ban átadott alkotás Boros Péter szobrászművész alkotása. MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik