Tech esport

Megint nagyot alkottak a magyarok

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2019. 01. 22. 05:20

Korábban a témában:

Legutóbb akkor írtunk a magyar Digic Pictures animációs stúdióról, mikor kiderült, hogy ők is részt vesznek a Netflix következő nagy dobásának, A Love, Death & Robots című, animációs rövidfilmeket egybegyűjtő antológiájának az elkészítésében.

Az olyan hollywoodi nagyágyúk, mint az első Deadpool-filmet rendező Tim Miller, illetve David Fincher (Harcosok klubja, Social Network, Hetedik) közreműködésével készülő sorozatról ugyan még nem sok konkrétumot tudni, de amíg napvilágra kerülnek, a Digic addig sem tétlenkedett, hiszen elkészítették a világ egyik legnépszerűbb videojátékának, a League of Legendsnek a legújabb kedvcsináló videóját, ami a 2019-es szezont harangozza be.

A League of Legends az úgynevezett MOBA műfajú játékok egyik legnépszerűbbike, amit a Warcraft III: The Frozen Throne videojátékhoz készült Defense of the Ancients (röviden DotA) mod ihletett több, mint egy évtizeddel ezelőtt, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Milliók játsszák minden nap, ráadásul komoly e-sport programról beszélünk, tehát minden évben profik ezrei mérik össze az erejüket a virtuális csatamezőn, mindenféle bajnokságok keretében, nem egyszer dollármilliós díjakért.

Ennek a játéknak az előzetesét készítette most el a Digic Pictures csapata is. A 2002-ben, a napokban elhunyt Andrew G. Vajna és Rabb Sándor Alex által alapított, több száz főt foglalkozató stúdió főleg 3D-s animációk, illetve CGI jelenetek készítésével foglakozik (dolgoztak a Terminátor 3: A gépek lázadása egyes jelenetein is), és főleg láthattuk a munkáikat, ha leültünk egy népszerű videojáték elé.

A magyar csapat az elmúlt években olyan népszerű programokhoz készített videókat, mint a Mass Effect 3, a Halo 4, az Assassin’s Creed-széria több epizódja, a The Witcher 3: The Wild Hunt, a Watch Dogs, a Final Fantasy XV, az Uncharted 4: A Thief’s End, a Kevin Spacey-t főellenségként felvonultató Call of Duty: Advanced Warfare vagy éppen a 2017-es Call of Duty WWII.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73863493, Orb·n Viktor miniszterelnˆk a 21. ÈvÈrtÈkelıjÈn elmondta, hogy nˆvelni szeretnÈ a sz¸letÈsek sz·m·t Magyarorsz·gon, ezÈrt hÈtpontos csal·dvÈdelmi akciÛtervet jelentett be. Orb·n azt mondta, ez a v·lasza a bev·ndorl·sra, ugyanis szerinte Br¸sszel, Soros Gyˆrgy Ès a baloldal migr·nsokkal akarja el·rasztani EurÛp·t., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.