Gazdaság

25 milliárdot ad a kormány székelyföldi nagyberuházásokra

Nincsenek etnikai korlátok, de csak magyar nyelven lehet pályázni.

25 milliárd forintot szán a magyar kormány jövőre székelyföldi nagyberuházások támogatására – idézi az MTI azt az interjút, amelyet Kozma Mónika, a programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője adott a Krónika erdélyi magyar napilapnak.

Kozma elmondta, a magyar kormány 2019-ben ötvenmilliárd forintot költ külhoni gazdaságfejlesztési programokra, ennek fele jut Székelyföldre. Első lépésben a mezőgazdaságra, feldolgozóiparra, élelmiszergyártásra összpontosítanak, és több területen olyan beruházást valósítanának meg, amelyek a beszállítók, vagyis a kisebb gazdák boldogulását is segítik. Év vége előtt közzéteszik az erre vonatkozó pályázati felhívást, majd tavasszal írnak ki pályázatot a kisebb összegű támogatásokra.

Az ügyvezető azt is elmondta, hogy kevés bürokráciával járó pályázati rendszert alakítottak ki, a kiírásban pedig nincsenek etnikai jellegű megszorítások, de csak magyar nyelven lehet pályázni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik