Közélet

Magyar támogatással épült ovifocipályákat adtak át Kárpátalján

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében – az Ovisport Alapítvány kezdeményezésére – magyar kormánytámogatással épült multifunkcionális óvodai sportpályákat adott át Grezsa István kormánybiztos szerdán Munkácson és az ungvári járási Nagydobronyban.

A munkácsi 17. számú magyar óvodában tartott átadási ünnepségen Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében éppen Kárpátalján, a jelenleg legrosszabb helyzetben lévő nemzetrész négy gyermekintézményében létesül, kísérleti jelleggel, Magyarországon is ritkaságszámba menő „ovifocipálya”.

Szeretnénk megmutatni, hogy a magyar állam támogatásával felújított, sporttevékenységet is lehetővé tévő felújított óvodák sokkal magasabb színvonalúak a Kárpátalján és egyáltalán Ukrajnában megszokottaknál.

A kormánybiztos kiemelte, ezzel a jellegű támogatással Magyarország azt is szeretné jelezni a többségi ukrán nemzet felé, hogy minőségi, európai színvonalú építői tevékenységet folytat Kárpátalján. „Ezáltal is szeretnénk példát mutatni az európai integrációt maga elé célul tűző Ukrajnának az európai elkötelezettségű szemléletváltáshoz” – mondta.

Molnár Andrea, az Ovisport Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, az alapítványt létrehozó néhai Buzánszky Jenő válogatott labdarúgónak, az egykori Aranycsapat tagjának egyik utolsó kívánsága volt, hogy a külhoni területekre is terjesszék ki az óvodai sportpályák építésének programját.

„Nagyszerű lehetőséget láttunk erre a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési programba történő bekapcsolódással, de mivel az alapítvány saját forrást nem használhat fel külföldön, a Miniszterelnökséghez fordultunk segítségért, amely 50 millió forinttal támogatta kezdeményezésünket” – mutatott rá, megjegyezve, hogy a határon túl elsőként Kárpátalján négy óvodai sportpálya épül meg, a szerdán átadottakon kívül még egy-egy Visken és Tiszapéterfalván.

Grezsa István délután Nagydobronyban, Kárpátalja legnagyobb, anyaországi támogatással nemrég felújított magyar óvodájában szintén átadott egy korszerű sportpályát, amely – a munkácsihoz hasonlóan – használható futballpályaként, valamint játékos sporttevékenységek folytatására.

A politikus délelőtt a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kárpátaljai akadémiai napjai keretében A kárpátaljai magyarságot ért kihívások – Egy gondoskodó anyaország válaszreakciói címmel tartott előadásában vázolta a jelenleg legveszélyeztetettebb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság helyzetét, és ismertette a közösségnek, valamint a többségi nemzetnek nyújtott átfogó magyar állami támogatást.

A magyar kormánynak van egy konceptualizált, átgondolt és hatékonyan működő nemzetpolitikája Kárpátalját illetően, amely nemcsak a helyi magyarokat segíti, hanem a régióban élő összes többi nemzetiséget is,

fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány ezt a támogatási rendszert egyáltalán nem kívánja csökkenteni, hanem tovább folytatja azt az ukrán-magyar államközi viták és a kapcsolatok megromlása ellenére, építkezéssel válaszolva a jogfosztásra.

(MTI)

Kiemelt kép: Gyerekek műsora a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében közel 12 millió forint magyar kormánytámogatásból felújított óvodában, Ungváron az átadóünnepség napján, 2017. november 21-én. MTI/Nemes János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik