Gazdaság

A kormány nem enged a 27 százalékos áfából

A jövő évi adótörvények (az őszi adócsomag) még nem tartalmazzák hogy a kormányban a legcsekélyebb hajlandóság mutatkozna arra, hogy Európa legmagasabb, 27 százalékos áfakulcsát – az Európai Parlament ajánlása nyomán – 25 százalékra csökkentse, írta a Népszava.

Ami érthető, hiszen:

Jókora gyomros lenne a kormánynak az áfacsökkentés
Az Európai Parlament csökkentené a rekordmagas magyar áfát. De ebbe még a kormánynak is bele kellene egyeznie. Nem kizárt, hogy megteszi, még ha fájna is neki.

De nem csökken 15 százalékról 9 százalékra a személyi jövedelem (szja) adókulcsa  sem, pedig ezt már évek óta megígérték. Ennek az az oka a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke szerint, hogy ezáltal évente 750 milliárd forintos „lyuk” keletkezne  a központi költségvetésben. Ruszin Zsolt amondó, hogy ilyen mértékű adóbevétel-kiesését a Pénzügyminisztérium csak úgy tudna „elviselni”, ha cserébe valamilyen különadót vetne ki, vagy a már meglévő adókat növelné.

Hozzátette, a bankadó mértékét is csak alig látható mértékben (0,1 százalékkal) csökkentik, és a pénzügyi tranzakciós illetéket is fenntartják. Ruszin Zsolt szerint a hitelintézetek nyereségességének mértékét érdemben nem befolyásolja az általuk fizetendő különadó, mert beépítik az ügyfelek által megfizetendő költségekbe.

A szakember szerint Magyarországon csak igen kis mértékben csökken a lakosság adóterhelése is, hiszen magas a fizetések úgynevezett adóéke (= a munkaadó teljes bérköltsége és a nettó bér hányadosa). A kormány korábban csak a családosok adóékét csökkentette, jelenleg ez 32,7 százalékos. Ugyanakkor a gyermektelenek és az alacsony jövedelműeké a 2011-es 49 százalékról 2017-re mindössze 46,2 százalékra mérséklődött. (Az Európai Unió átlaga 40,5 százalékos.)

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik