Gazdaság

Kimondhatják, hogy tisztességtelen a hitelek költsége

Tavaly októberben kezdeményezett a Kúria előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál abban a kérdésben, hogy tisztességtelen-e a fogyasztói kölcsönszerződésekben költség, jutalék, díj felszámítása anélkül, hogy a szolgáltatás ellenértékét a szerződés pontosan meghatározná. Vagy esetleg elegendő-e, ha következtetni lehet arra, mit tartalmaz a költség.

Kérdés az is, hogy ha a kezelési költség és kamat együttesen annyi, amennyi a szolgáltatás piacon megszokott ára volt, akkor fennáll-e az egyenlőtlenség a fogyasztó kárára akkor is, ha nem egyértelmű, hogy mit tartalmaz a kezelési költség – írta az Azénpénzem.hu.

Egy 2005-ös devizahiteles per kapcsán tette fel a Kúria a kérdéseket (16 516 euró hitelt vették fel 5,4 százalék kamattal és 2,4 százalék kezelési költséggel, a folyósítási jutalék pedig 40 ezer forint volt), mivel az első és a másodfokú bíróság is tisztességtelennek ítélte a folyósítási jutalékot, míg a kezelési költséget nem, és az utóbbi érvénytelenségére irányuló kereseti kérelmet elutasította. A másodfokú ítélet után az adósok is és a bank is a Kúriához fordultak, mert a bank szerint a folyósítási jutalék nem tisztességtelen, míg az adós szerint a kezelési költség is tisztességtelen.

Milyen következménye lehet a döntésnek?

Hogy mi történne, ha az lenne a döntés, hogy tisztességtelen a kamaton kívül költség felszámolása? Erre az Európai Bíróság augusztusban egy spanyol ügyben hozott ítélete adhat választ – írja a szakportál. A spanyol perben a spanyol bíróság úgy döntött, hogy mivel (a helyi jogszabályok szerint) a késedelmi kamat felszámítása tisztességtelen volt, egyszerűen mellőzni kell ezt a tisztességtelen feltételt. Nem kell semmivel sem helyettesíteni, hanem fenn kell tartani a szerződés többi feltételének érvényességét, az adósoknak egyszerűen a normál kamattal számolva kell teljesíteniük. Az uniós bíróság szerint pedig a spanyol döntés rendben volt.

Ez azt jelenti, hogy ha a költségek kamaton kívüli felszámítása tisztességtelen lenne, akkor is fennmaradna a szerződés, egyszerűen a kamatokat kellene csak felszámítani. Tehát nem kellene a költséget helyettesíteni vagy a szerződést érvénytelenné nyilvánítani.

Kiemelt kép: MTI, Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik