Belföld

Kilakoltattak egy hatfős családot Budapesten

Kedden délután egy hatfős családot lakoltattak ki Budapest kilencedik kerületében, írja a Mérce. A család tagjai között van egy öt hónapos gyermek és egy terhes édesanya is.

A többgenerációs család egyik tagja ápolónőként dolgozik, ő azért nem volt jelen a kilakoltatásom, mert a munkahelyén kellett lennie.

A családot devizahitel-tartozása miatt lakoltatták ki, elmondásuk szerint 36 millió forintért vették a lakást, tartozásukból pedig 18 millió volt hátra. Miután nem tudták fizetni tartozásukat, a végrehajtó elárverezte az ingatlant.

Íme egy „megmentett” devizahiteles család: a 17 milliós hitelre 43 milliót követel a bank
Kilakoltatás vár a szerény körülmények közt élő háromtagú családra.

A helyszínen a család mellett tüntetők is jelen voltak, illetve a jobbikos Z. Kárpáti Dániel és az LMP-s Csárdi Antal próbált meg valamennyi haladékot elérni a tulajnál, aki először bele is egyezett ebbe, végül azonban kihátrált a megállapodásból.

A családnak további 30 napja van arra, hogy bútoraikat és ingóságaikat elvigyék a lakásból.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik