Gazdaság

Így szórtak el 5 milliárdot Rogánék kommunikációra

Még 2016 augusztusában írta ki azt a tendert a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal, amit 1 forint becsült értékkel hirdettek meg, és időközben 5,045 milliárd forintra kerekedett a most megjelent összegzés szerint.

Mind a tizenhat részre három-három ajánlat érkezett, és hogy, hogy nem, mindig a kormánynak kedves cégek nyertek, mint az az alábbi táblázatból is látszik:

Legtöbbet, nettó 4,733 milliárdot a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft. kaszált a központosított kormányzati kommunikációs tenderen, hiszen a 16 megbízásból 12-őt ők nyertek el. A legdrágább (nettó 1,986 milliárd forintnyi) a Magyar Turusztikai ügynökség 2018-as kommunikációja volt.

A New Land Mediát 2013 júniusában alapították, 2015-ig összesen nem volt annyi bevétele, mint az a nettó 450 millió forint értékű megbízás, amit a Magyar Nemzeti Banktól zsákoltak be 2017-ben.

  • A New Land Media 2016-ban még csak 1,503 milliárd forint árbevételt és 51,56 millió forint adózás előtt eredményt mutatott ki. 2017-ben viszont már 25,8 milliárd forintos árbevétel mellett 2,3 milliárd forint adózás előtt eredményt produkált.

Balásy Gyula másik cége, a  Lounge Design 2016-ban 400 millió forintos keretösszegű megbízást nyert el egyedüli ajánlattevőként a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól az 1956-os emlékév kommunikációjához kapcsolódóan, legnagyobb visszhangot keltő munkájuk viszont a menekültellenes plakátok megálmodása volt.

  • A Lounge Design Kft. 2016-ban mindössze 783 millió forint árbevételt és 128,6 millió forint adózás előtt eredményt mutatott ki. 2017-ben viszont már 3,1 milliárd forintos árbevétel mellett 1,3 milliárd forint adózás előtt eredményt produkált.

Balásy Gyula tavaly százmilliós osztalékot vett fel cégei után.

új nemzedék központ (új nemzedék központ, )
Lehajolt az apróért a gyűlöletkampányos Balásy cége
Az Új Nemzedék Központnak dolgoznak majd, médiaköltésekről döntenek. Vajon hol hirdetnek majd?

A Trinity International Communications Kft. és a Young and Partners rendezvényszervező cég a Szijjártó Péter barátjaként ismert Kuna Tibor érdekeltségébe tartozik, máskor is volt már közös nyertes pályázatuk a Sprint nyomdával, például az Állami Vagyonkezelő külső kommunikációs tenderén.

  • A Trinity 2016-ban 15,7 milliárd forint árbevételt és 2,1 milliárd forint adózás előtt eredményt ért el. 2017-ben pedig már 21,5 milliárd forintos árbevétel mellett 2,3 milliárd forint adózás előtt eredményt.
  • A Young and Partners tavalyelőtti 2,4 millió forint árbevételt tavalyra 7,5 milliárdra tornázta fel, és a 2016-os 420 millió forint adózás előtt eredményt 2017-re 1,3 milliárd forintra sikerült felhozni.
  • A Sprint Nyomda tavalyelőtt 585 millió forint árbevétel mellett 123 millió forint adózás előtti eredményt ért el, tavaly pedig már 1,96 milliárd forintos árbevétel mellett 658 milliós forintos eredményt mutatott ki.
Kuna Tibor
Fotó: Soós Lajos / MTI

A Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. a Rogán Antal szomszédjaként ismert Csetényi Csaba érdekeltségei. A hírek szerint Csetényi kegyvesztett lett, de azért még nem szorult ki teljesen a piacról, márciusban is nyert egy negyedmilliárdos munkát.

  • A Network 360 a 2015-ös 4,6 milliárdos árbevétele 2016-ra visszaesett 2,38 milliárd forintra, tavaly pedig szintén nem sikerült hozni a két évvel korábbi szintet, de már 3,18 milliárdot igen. A 2016-os 443 millió forintos adózás előtti nyereséget pedig 854 milló forintra szépítették 2017-ben.
  • Az Affiliate 2015-ben még alig 742 millió forint árbevételt ért le, 2016-ra azonban már 10,4 milliárd forintnyit. Tavaly ezt a szép eredményt nem sikerült megismételni, de azért 5,57 milliárd forint így is becsorgott a céghez. Az adózás előtti eredményük 448 millió forintról 390 millió forintra mérséklődött az utóbbi két évben.

A Network 360-at, illetve a Trinityt és a Young and Partnerst június 6-án összesen 16 millió forintra büntette a közbeszerzési hatóság, különböző szabálytalanságokért. Ez után történt, hogy  a Rogán Antal propagandaminisztériuma alá rendelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal újabb, ezúttal egymilliárd forintos keretszerződést kötött az eddig állami megbízásokban úszkáló Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel. Majd másnap jött a megvilágosodás, és váratlanul felmondták a megbízást (444).

Kiemelt kép: Szecsődi Balázs /  Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik