Gazdaság

Tízmilliókkal drágult a turizmus kommunikációja

Még január végén drágult a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal gigaközbeszerzésének két része, azonban az egyikről csak most jött ki a bejelentés. A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) külföldi és belföldi kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátására kötöttek szerződést tavaly novemberben, illetve idén januárban. Az egyik projekt az eredetileg 17,69 milliárd forintért kiírt, majd 18,64 milliárd forintra drágult kommunikációs tenderben található, a másik pedig egy 11,42 milliárdos pályázat része.

Az első módosításról egy márciusi értesítőben lehetett olvasni, 320 millió forintról hajszál híján 352 millió forintra emelkedett az MTÜ-s részajánlat keretösszege, a májusi értesítő szerint pedig a másik részajánlatnál 173 millió forintról 191 millió forintra hízott az összeg. Mindkét szerződéshez van még opciós keret is, 51, illetve 96 millió forintos, ami szintén emelkedett az alapösszeg emelésével.

A megrendelő és a nyertes ajánlattevők, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. közös megegyezéssel döntöttek a keretösszegek összesen 50 milliós emeléséről. A két cég a kormány kedvenc kommunikátorává előlépő Balásy Gyula vállalkozása.

 

Kiemelt képünkön Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója felszólal a Századvég Gazdaságkutató Zrt. turisztikai konferenciáján a budapesti Larus rendezvényközpontban 2017. március 23-án. Fotó: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik