Gazdaság

Zuckerberg nem hajlandó nyilvánosan elszámolni Európának

Csak zárt ajtók mögött találkozna az Európai Parlament vezetőivel.

Súlyos adatkezelési botrányba keverte magát a Facebook azzal, hogy kiderült: a Cambridge Analytica nevű cég több tízmillió felhasználó adatait elemezte, hogy politikai nézeteiket beazonosítva célzott üzeneteket juttassanak el hozzájuk Donald Trump kampányában. A Facebook alapító vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek az amerikai törvényhozás előtt kellett számot adnia cége adatkezelési gyakorlatáról.

Hasonlóképpen szeretné elszámoltatni az internetet uraló óriáscég vezetőjét az Európai Parlament is, ám a Politicóhoz kiszivárgott emailből kiderül, hogy csak a cég egyik felsővezetője lenne hajlandó nyilvános hallgatáson megjelenni a testület polgári jogi bizottsága előtt.

Az emailben, amely Antonio Tajani EP-elnök javaslatát tartalmazza, az áll, hogy Zuckerberg csak zárt ajtók mögött találkozna az EP-frakciók vezetőiből és az EP-elnökből álló Elnökök Értekezletével, a polgári jogi bizottság elnökével, valamint egy meg nem nevezett jelentéstevővel, egy nyolcvanperces meghallgatás erejéig.

A Politico azt írja, sokaknak nem tetszik a javaslat. Claude Moraes, a polgári jogi bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy Zuckerberg meghallgatásának nyilvánosnak kell lennie, Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének frakcióvezetője pedig egy Twitter-bejegyzésben leszögezte: a Facebook-vezérnek ugyanolyan feltételekkel kell számot adnia az Európai Parlamentnek, ahogyan az amerikai kongresszus előtt tette.

A meghallgatás formájáról még folyamatban van az egyeztetés az Európai Parlament és Zuckerberg között.

(Fotó: Europress / Yasin Ozturk / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik