Tech

Még több érintett lehet a Facebook adatbotrányában

Pár hete hatalmas adatkezelési botrány főszereplőjévé vált a Facebook, mikor kiderült, hogy a Trumpnak dolgozó, pszichológiai profilelemzéssel is foglalkozó Cambridge Analytica (CA) nevű elemzőcég 78 millió felhasználót próbált manipulálni a facebookos adataik alapján, ami kiterjedtségében és módszereiben is egyedülálló eset a közösségi oldal történetében. Az üggyel kapcsolatban még a kongresszus is kérdőre vonta Zuckerberget, akit tíz órán keresztül vallattak nyilvánosan.

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött
Sosem látott mértékben kerültek az adatok rossz kezekbe, amikkel aztán a felhasználók agyába másztak. A Facebook részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.

A CA egykori fejlesztési igazgatója, Brittany Kaiser írott bevallotta a britek digitalizációval, kultúrával, médiával foglalkozó bizottságának, hogy az érintettek száma ennél is több lehet, mivel a cég több kvízappon keresztül is szipkázta az infókat, köztük egy „Sex Compass” nevű alkalmazással. A Cambridge Egyetem pszichológusa, Aleksandr Kogan által fejlesztett „This is Your Digital Life” nevű személyiségteszt csak az egyike volt azon alkalmazásoknak, amelyeken keresztül gyűjtögettek.

Biztos vagyok abban, hogy azon felhasználók száma, akiknek facebookos adataival hasonló utakon éltek vissza, sokkal több mint 78 millió, és hogy a Cambridge Analytica, valamint más cégek és más kampányok is belefolytak ezekbe a tevékenységekbe.”

Egy meghallgatás során a bizottság elnöke, Damian Collins arra szólította fel Kaisert, hogy pontosítsa vallomását, mire a hölgy elárulta, hogy szinte biztosan tudja, hogy a kvízek elkészítésének már alapból az adatgyűjtés volt a célja.

A CA szóvivője a Business Insidernek elárulta, hogy legitim indokokkal gyűjtötték a nyilvánosan is hozzáférhető faebookos adatokat, és hogy sokkal kisebb kiterjedtségben, mint azt Kaiser gondolja. Az elemzőcég elutasította azt, hogy 87 millió facebookozót érint az ügy, elmondásuk szerint nem több mint 30 millió felhasználóról van szó.

A Facebook közölte, hogy a jövőben teljes körű auditot végeznek minden gyanús aktivitást mutató appal kapcsolatban, és amennyiben fejlesztőik nem megfelelően használják fel az információkat, tiltást kapnak, az érintett felhasználókat pedig azonnal értesítik.

32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya
Megkaptuk a magyar felhasználókra vonatkozó számokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik