A Rogán Antal szomszédjaként ismert Csetényi Csaba érdekeltségei, a Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. nyerték el az állami Lechner Nonprofit Kft. kommunikációs keretszerződését, összesen 276,3 millió forint értékben. Az az állami kft. a keretösszeg 70 százalékára vállalt megrendelési kötelezettséget – derül ki az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A Lechner Tudásközpont a honlapja szerint “az elektronikus építésügy, az építészet, az intelligens városi szolgáltatások és a térségi tervezés képviselője Magyarországon”.
A Csetényi-cégek kreatív tervezési, gyártási és nyomdai, PR és rendezvényszervezési feladatokat látnak el, a médiavásárlást is ők intézik majd, illetve közvélemény- és piackutatást végeznek.Utóbbihoz
Tavalyi sajtóhírek szerint az állami médiamegrendelések korábbi favoritja, Csetényi Csaba elszámolási viták miatt háttérbe szorult a közbeszerzéseken egy akkor még viszonylag ismeretlen, mára az élre tört Balásy Gyulával, illetve cégével, a New Land Media Kft.-vel szemben.
Az biztos, hogy teljesen nem zárták el a pénzcsapokat, hiszen a mostani megrendelés mellett azért tavaly is jutottak feladatok Csetényi cégeinek. 2017-ben minden eddiginél többet költött propagandára a kormány: a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal nettó 66,52 milliárd forint értékben kötött szerződéseket különböző kommunikációs feladatokra. A gigantikus reklámköltési torta viszonylag kis,
a nagyobb pénzek a régi motoros Kuna Tibornál és a gyűlöletkempánnyal berobbanó Balásy Gyulánál landoltak.