Gazdaság

A 24.hu újságírója, Vitéz F. Ibolya kapta a Tarnói Gizella-díjat

Vitéz F. Ibolya, a 24.hu szerkesztő-újságírója kapta az idén a Tarnói Gizella-díjat, amelyet az Élet és Irodalom munkatársai alapítottak 2006-ban elhunyt kollégájuk emlékére. Minden évben egy, a gazdasági újságírásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírónak adják át az elismerést, immár kilencedik alkalommal.

A kuratórium (Bokros Lajos, Losoncz Miklós és Várhegyi Éva) a díjat ezúttal a 24.hu csapatához tavaly novemberben csatlakozó Vitéz F. Ibolyának ítélte színvonalas, gazdasági tárgyú írásai elismeréseként. A zsűri kiemelte, hogy nem csupán a 24.hu-n megjelent cikkeit díjazták, hanem ezzel ismerték el a HVG-nél töltött másfél évtizedének munkáját is.

Vitéz F. Ibolya elsősorban az európai uniós pénzek felhasználásáról szóló cikkeiért kapta a Tarnói-díjat. A nevéhez fűződik az a cikk, amelyből kiderült, hogy több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán.

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
13 milliárdos büntetés lehet Orbán vejének üzletéből
Nem a miniszterelnöki család gyarapodását vizsgálta az unió csalás elleni hivatala, de Tiborcz István körül talált összeférhetetlenséget.

A Tarnói Gizella-díjat tavaly is 24.hu-s újságíró, Baksa Roland kapta, de még a Népszabadságban megjelent, Matolcsy Györgyről szóló cikksorozatáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik