Gazdaság

Mészáros Lőrincé lehet a Telenor

A felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Konzum csoport is vételi ajánlatot tett.

A portfolio.hu piaci forrásokból úgy értesült, hogy a Konzum csoport vételi (indikatív) ajánlatot tett a Telenor magyarországi operációra. Ez teljesen beleillik abba az üzleti stratégiába, amit a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó vállalatok folytattak az elmúlt időben.

A Konzum és az Opus menedzsmentje ugyanis olyan vállalatokat vásárol, amelyek egy-egy adott iparágban erős pozícióval rendelkeznek és nyereségesen működnek – írja a gazdasági portál, amelynek Jászai Gellért, a Konzum elnöke idézte a BÉT honlapján is közzétett befektetői tájékoztatójukat, illetve azt mondta, hogy

a tőzsdei csoport egyik kiemelt akvizíciós, illetve fejlesztési területe az informatikai-telekommunikációs szektor. Ebbe a stratégiába a tevékenysége miatt a Telenor is beleilleszkedik.”

Amerikai vagy orosz kézbe is kerülhet a Telenor
Esetleg állami mobilszolgáltató lesz belőle? Végig vettük, kik lehetnek a vevők.
Hatezer dolgozót bocsát el a Telenor
A vállalat már tavaly 2600 munkahelyet számolt fel.

Mészárosék ajánlat mögött az is állhat – amiről Lázár János beszélt nemrég –, hogy a kormány régóta szeretne egy állami mobilcéget.

Lázár nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltatót szeretne
Korábban már voltak ilyen tervei a kormánynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik