Gazdaság

Áder visszadobta a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.

Életveszélyes kémények: az állampolgárra tolnák a felelősséget
A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem foglalkozik a szakma javaslataival.

A parlament honlapján elérhető levelében az államfő azt írta: az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprőipari szolgáltatás a biztonsági szint radikális csökkenését jelent, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a balesetek száma többszörös azokban az országokban, ahol önkéntességen alapuló rendszer működik

– hívta fel a figyelmet Áder János.

A köztársasági elnök emellett jogalkotási kifogást is emelt a törvénnyel kapcsolatban. Annak ellenére ugyanis, hogy az Országgyűlés a jogszabály kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit nem fogadta el, az államfőnek megküldött törvényszöveg sarkalatossági záradékot tartalmazott.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Bruzák Noémi)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik