Gazdaság

Kétszázezerrel kevesebbet fognak keresni a fiatalok, mint amire számítanak

Több felmérésből is az derül ki, hogy a magyar fiatalok nagy része irreálisan optimista, ha arról van szó, hogyan fog majd a jövőben megélni a munkájából. Pedig a helyzet az, hogy Magyarország munkaerőpiacán ma egymással teljesen ellentétes erők ütköznek, és sok szempontból nincs magyarázat arra, hogy mi miért történik.

Kezdjük azzal, hogy szerdán kijött a British Telekom és a Medián közös felmérése a Z-generációról. Azt próbálták kideríteni, hogyan tekintenek a jövőjükre a ma 14 és 25 év közötti fiatalok. A kutatásról itt írtunk részletesebben:

Otthonos külföldi multinál dolgoznának a mostani tinik
A még iskolába járók szerint nem lesz 2027-re euró, de nekik diplomájuk lesz és zömmel külföldön dolgoznak majd egy felmérés szerint.

Az mindenesetre kiderül, hogy milyen fizetést várnak el ma a fiatalok: irreálisat. Az egyik kérdés az volt, hogy milyen fizetést tartanának jónak a 14-25 évesek.

  • A lányok nettó 369 ezer,
  • a fiúk 471 ezer forintot tartanak jó keresetnek,
  • ez átlag 447 ezer forintot jelent.
  • Az idősebbek (20 és 25 év közöttiek) már 399 ezer forinttal is beérnék.

Amikor azt kérdezték, hogy milyen fizetéseket tartanának megfelelőnek, akkor

  • a fiúk nettó 304 ezer forintot,
  • a lányok nettó 235 ezer forintot mondtak.

Átlagosan tehát nettó 269 ezer forint az a minimális fizetés, amennyiért a 14-25 év közötti fiatalok dolgoznának.

Ez azért elég messze áll a valóságtól. És nem is részletkérdés, mert a felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok számára a fizetés a legfontosabb, fontosabb, mint a jó légkör vagy a biztos munkahely.

A Workania nevű állásportál üzemeltet egy beszélő elnevezésű oldalt Fizetések.hu néven. Ennek az oldalnak májusban jött ki egy kutatása arról, hogy mennyi pénzt keresnek valójában a pályakezdők Magyarországon. A kutatás szerint hatalmas különbség van aközött, hogy a 17-25 éves korosztály mennyit szeretne keresni, és mennyit keres valójában.

Ugyan a frissdiplomások és a most érettségizettek fizetése folyamatosan javul, még mindig messze elmarad az igényektől. A pályakezdő informatikusok (övék a lista legjobban kereső csoportja) is csak átlagosan bruttó 310 ezer forintot keresnek, ami százezrekkel kevesebb, mint az átlagos álomfizetés, és jóval kevesebb, mint az átlagos minimumbér, amiért a fiatalok dolgoznának. És ennél minden más csoport csak rosszabbul keres.

A Fizetesek.hu felmérése szerint a pályakezdők bruttó átlagbére 220 ezer forint. Ebből még adózni is kell tehát.

Ha végzettségre lebontva nézzük, akkor árnyaltabb a kép valamivel:

  • a szakmunkások havi bruttó 180 ezer forintos,
  • a gimnáziumot és OKJ-tanfolyamot végzett pályakezdők bruttó 200 ezer forintos,
  • a diplomás abszolvensek pedig főiskola esetén átlag 280 ezer forintos,
  • egyetemi végzettség mellett pedig havi bruttó 290 ezer forintos fizetésre számíthatnak.

De ezek is csak bruttó összegek. A helyzetet tovább árnyalja, hogy régiónként is hatalmas különbségek vannak a fizetések között. Budapesten egy pályakezdő bruttó 260 ezer forintot, Nógrádban pedig bruttó 166 ezer forintot forintot keres. Mondjuk a multik pont jobban fizetnek az átlagnál, ami szerencsés, mert a Medián kutatása szerint a fiatalok nagy része multinál szeretne dolgozni.

Közben nemcsak a fizetési igényekben, de a trendekben is egymással szembemenő dolgokat lehet látni. Alacsonyak az átlagbérek, de közben komoly munkaerőhiány van, és egyre közeledünk a teljes foglalkoztatottsághoz. Ennek jó részét természetesen a kormány közmunkaprogramja teszi ki, ami hosszú távon valószínűleg inkább árt, mint használ, mert a munkaképesség javítása helyett állami segítséget ad azoknak, akik amúgy nem jutnának munkához.

Az egészet még ironikusabbá teszi az, hogy az Aldi például iszonyú magas bérekkel toboroz embereket, mert így is alig talál jó munkaerőt. 788 ezres bruttó kezdőfizetés, céges audi, céges iPhone, céges tablet. Ezeket ígérik a német cégnél.

Persze ez a menedzsment, a bolti eladók nem keresnek ilyen jól, de még itt is az Aldi fizet a legjobban. Egy pénztáros majdnem 300 ezer forintot keres bruttóban havonta. A Lidlben ennél 50 ezer forinttal kevesebb az átlagfizetés, és innen csak lejjeb tudunk menni.

A menedzsmentben viszont olyan emberhiány van, mintha a kilencvenes évek elejének vadkapitalizmusában járnánk, ahol az épp érkező multik vadásztak a marketingesekre, és néhány év alatt egy közepes képességű fiatalból is vezető lehetett. És ezt nem is én mondom, hanem Gerendai Károly, aki ugyanazon a rendezvényen mondta ezt el, ahol az Aldi vezetői beszéltek a bérezésükről.

Emellett pedig egyre nehezebb a szezonmunkákra embert találni, a Balatonon alig van felszolgáló, kamion- és buszsofőrből pedig még komolyabb hiány van. Ehhez pedig előbb-utóbb a béreknek is igazodnia kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik