Magyarországon a Jobbik állt be a bérunió kezdeményezése mögé, amelynek lényege, hogy az Európai Unión belül egyenlő munkáért egyenlő bért kelljen fizetni. Ehhez Magyarországon kívül hét országban keresnek támogatókat: Bulgáriában, Észtországban, Horvátországban, Lengyelországban, Lettországban, Romániában és Szlovákiában. Összesen egymillió aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a kérdéssel. De mit is értünk konkrétan bérunión? Annyit fogunk keresni, mint a németek? Van ennek realitása?
Egy biztos: a magyar béreknek emelkedniük kell
Pogátsa Zoltán közgazdász támogatja a bérfelzárkóztatást. A jelenlegi bérszintet azért nem tartja működőképesnek, mert nem él meg belőle sem a költségvetés, sem az emberek, nem tud fejlődni az ország, nincs kereslet a kis- és középvállalkozások termékeire, szolgáltatásaira, nem éri meg technológiát fejleszteni, termelékenységet emelni, mert olcsó az élőmunka.
– jelentette ki. Ám a megoldás szerinte nem a bérunió, amit megvalósíthatatlan követelésnek tart. Újságírós példával élt: hogyan lehetne az egy szerkesztőségben eltérő feladatokat végzőknek egyforma fizetést adni? Akkor hogyan működne ez az egész Európai Unió összes szerkesztőségében? Technikailag hogyan lehetne az összes lehetséges állást, pozíciót (a sírásótól a szülésznőig, a börtönőrtől a bankárig) európai uniós szinten egyeztetni, kategorizálni és egy szintre hozni?
Másrészt szerinte gazdaságilag nem az a helyes, hogy a magyar bérek azonnal felugorjanak, mondjuk, a német bérszintre. Nyilvánvaló gazdasági előny, hogy nálunk alacsonyabbak a bérek. De miközben ma a német-magyar bérarány 5:1 körül van, inkább 3:1-nek kellene lennie.
– tette hozzá. Nyugat-Európában a munkaadók és a munkavállalók képviselői leülnek egymással tárgyalni, megnézik a termelékenységi szinteket, és általában kétéves megállapodásokban rögzítik, mennyivel nőhetnek a bérek. Mert ott a szakszervezetek erősek, ha kell, sztrájkkal fenyegetnek, és ennek meg is van az eredménye: emelkednek a bérek. Magyarországon is az kellene, hogy megerősödjenek az érdekképviseletek, és a gazdasági mutatók alapján a szereplők egymás között bokszolják le, hogy az egyes iparágakban menyivel emelkedjenek a bérek.
– magyarázta a 24.hu-nak.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Bérek, hatékonyság, termelékenység
És mi a helyzet azzal az érveléssel, hogy azért alacsonyak a magyar bérek, mert alacsony a magyar hatékonyság, termelékenység? Ez a neoklasszikus közgazdaságtan alapelve. A keynesiánusok szerint viszont fordítva van, amíg nem nőnek a bérek, addig nem nő a termelékenység sem. Elvégre az alacsony bérek mellett nincsenek rákényszerítve a cégek a folyamatos fejlesztésre, anélkül is megvan a profitjuk az olcsó munkaerő révén. Másrészt az új technológia bevezetéséhez az kell, hogy a beruházási költségek megtérüljenek, vagyis eleget lehessen eladni. Ez pedig csak akkor megy, ha van megfelelő kereslet, amihez magasabb bérek kellenek – magyarázta. Tehát
Hasonló véleményen van Martin Myant közgazdász, a brüsszeli Európai Szakszervezeti Kutatóintézet munkatársa, aki szerint Kelet-Európa termelékenységi mutatói az alacsony bérek miatt alacsonyak. Ő is úgy látja, bőven van lehetőség béremelésre.
Pogátsa szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy általában nem lehet kijelenteni: alacsony a termelékenység. Hiszen ez a mutató minden szektorban más. Ez pedig azt is jelenti, hogy vannak olyan iparágak Magyarországon, például a húzóágazatnak számító feldolgozóiparban, ahol éppen a termelékenységet figyelembe véve a jelenleginél jóval magasabb béreket kellene kapniuk a dolgozóknak.
A brüsszeli Európai Szakszervezeti Kutatóintézet vezető közgazdásza, Galgóczi Béla például tanulmányában kimutatta, hogy a gyártásban 100 euró bérköltséggel 212 euró termel meg a magyar gazdaság, miközben a német csak 132 eurót. Mitől lenne akkor indokolt, hogy nálunk alacsonyabbak a bérek? – tette fel a kérdést Pogátsa.
Először a célt kell meghatározni
A béruniós európai polgári kezdeményezést a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Gyöngyösi Márton írta alá – tőle kérdeztük, mit is értsünk konkrétan az egyenlő munkáért egyenlő bér elvén. Hogyan valósulhat meg a bérunió, amikor például a férfi-női, budapesti-vidéki, kelet-magyarországi– nyugat-magyarországi bérkülönbségek is masszívan tartják magukat?
A képviselő szerint ahhoz, hogy egy anomália megszűnjön, először célul kell kitűzni a rendellenesség felszámolását. Példaként a nők szavazati jogát hozta fel, amit annak idején sokan képtelenségnek tartottak. Ma viszont már nem vita tárgya, hogy a nőt ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfit, és abba az irányba halad a világ, hogy a burkolt diszkrimináció is eltűnjön – tette hozzá. A kezdeményezéssel a célt határozták meg, és azt szeretnék elérni, hogy foglalkozzanak a kérdéssel az Európai Unióban.
Az uniós bérkülönbségekkel kapcsolatban elmondta, nem tartja szerencsésnek, hogy a külföldi tőkét jelentős kedvezményekkel és olcsó munkaerővel csábították be a kormányok, és szerinte a kohéziós pénzeket sem jól használtuk fel eddig, többet kellett volna a termelékenység, illetve versenyképesség javítására, a kis ées közepes vállalkozások megerősítésére, kutatás-fejlesztésre költeni, olyan eszközökbe, amelyek lehetővé tennék, hogy Magyarország ne az olcsó munkaerő révén legyen vonzó, hanem a magasabb hozzáadott értékű termeléstől várjuk a gazdaság növekedését. Ha pedig magasabb a hozzáadott érték, akkor a bérek is magasabbak – tette hozzá. És ekkor nem kacsingatnának a képzett emberek sem külföld felé, hanem a tudásukkal hozzájárulnának a magyar gazdaság fejlődéshez – jegyezte meg.
Hogyan képzeljük el a béruniót?
De mit értsünk az egyenlő munkáért egyenlő bér elvén? Egy hegesztő ugyanannyit keressen Budapesten, Nyíregyházán, mint Brüsszelben, Berlinben vagy Athénban? Gyöngyösi megemlítette, hogy Magyarország ratifikálta az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatát, amelyben a tisztességes, emberhez méltó fizetés elvét is lefektették – ehhez képest Magyarországon a minimálbér még mindig nem éri el a létminimumot.
– utalt a nyilatkozatban foglaltakra. Nem ördögtől való, hogy azt mondjuk, ha egy tanár, vagy egy minisztériumi dolgozó ugyanazt a feladatot látja el Berlinben, Párizsban, mint Budapesten, Bódván vagy Bukarestben, akkor semmi nem indokolja, hogy a bérük eltérő legyen – utalt arra, hogy ebben az összevetésben nincs termelékenységi különbség. Vagyis mert ott lehet államilag beavatkozni, mondjuk 100 százalékos béremelést adni, mint Romániában. Abban bíznak a Jobbikban, hogy ez magával húzná a vállalatok béreit is.
Fotó: MTI/Marjai János
Hiszen az üzleti szféra nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja a közszféra béreinek emelkedését. Megkérdeztük, szerinte mikorra lehet kézzelfogható a bérunió, de Gyöngyösi azt mondta: ezt megtippelni sem tudják. Még azt sem tudta megmondani, vajon még az ő életében megvalósulhat-e.
Még nem beszélhetünk bérfelzárkózásról
Csath Magdolna közgazdász szintén úgy gondolja, kell a bérfelzárkóztatás. Igaz ugyan, hogy az utóbbi két évben jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami magával húzta a többi bérkategóriát is, de az összes többi országban is nőttek a bérek, a régiós versenytársaknál is. Így felzárkózásról mégsem beszélhetünk. Sőt mára a visegrádi országok mindegyike lehagyott bennünket. Közben jelentős munkaerőhiány alakult ki, ami miatt ugyan hajlandók voltak bért emelni a cégek, de gyökeres változás így sem történt.
A 28 ország gazdasága, gazdasági szerkezete teljesen eltérő – ehhez képest mit jelent a bérunió? Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét Csath a szocializmushoz köti, de mint megjegyezte, ott sem valósult meg. Mert az állam képes ugyan befolyásolni a bérszínvonalat a minimálbéren, a közszféra bérein keresztül, de nem ez a meghatározó, hanem a magángazdaság. A vállalatoknak pedig csak a szocializmusban lehetett bérszinteket, átlagbéreket meghatározni. Jó lenne, ha egy összeszerelő műhely munkása ugyanannyit keresne nálunk, mint Németországban. De hogyan?
Központilag írnák elő? Ki? Az Európai Unió, amelynek vezető országai abból húznak jelentős hasznot, hogy cégeik kelet-közép-európai összeszerelő-műhelyeikben az alacsonyabb bérek miatt nagyobb profitot termelnek, majd azt hazaviszik?
Valaki komolyan gondolja, hogy az EU vezetői saját érdekeik ellen döntenének, és ráparancsolnának e cégekre, hogy emeljék a magyar munkás bérét arra a szintre, amit otthon fizetnek? De még ha el is felejtenék az önérdeküket, hogyan valósítanák meg a béregységesítést? Hogyan írnák elő a béreket „központból” piacgazdasági környezetben? – kérdezte.
Utaltunk arra, amit Gyöngyösi mondott, azaz hogy a közszférában egységesítenék a béreket uniós szinten, arra számítva, hogy ez húzná maga után a magánszférát is. Csath erre visszakérdezett:
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Félrevezetik a bérunióval az embereket
Az a véleménye, hogy a bérunió túlságosan leegyszerűsíti ezt a régóta velünk élő problémát. Így kommunikációs eszköznek tűnik, amivel félrevezetik az átlagembert, aki csak annyit ért az egészből, hogy jó lesz annyit keresni, mint a németek.
Csath Magdolna abban látja a megoldást, hogy Magyarország ne olcsó bérekkel versenyezzen – de ehhez szerinte a gazdaságpolitikát kellene alapjaiban megváltoztatni. A kis és közepes vállalkozások támogatásával is egyetért, de mint megjegyezte, ez nem bérkérdés, azt kellene megszüntetni, hogy a nagyvállalatok mindent megkapnak, adókedvezményt, támogatást, közbeszerzési munkákat, pályázati pénzeket, a kis cégek meg a legjobb esetben kedvező kamatozású hitelekre számíthatnak.
Hozzátette, Magyarországon már a rendszerváltás előtt, azután pedig egyre inkább alacsonyak voltak a bérek. Ezt a helyzetet örömmel használták ki a betelepülő külföldi cégek, hiszen így jelentős működési költségmegtakarítást tudtak elérni. Más oldalról közelítve: Nyugat-Európában sokkal nagyobb a megtermelt új értéken belül a bérek aránya, mint a profité, nálunk pedig fordítva van. A többi között ezért jön ide sok külföldi cég. Végül is minden üzleti vállalkozás a profitmaximalizálásra törekszik, és miért ne tartaná alacsonyabban a béreket, ha lehetősége van rá.
Nem volt jó ötlet a multik szekeréhez kötni a magyar gazdaságot
A közgazdász szerint nem jött be az az Antall József miniszterelnök idejében megfogalmazott elgondolás – amelyet teljesen azóta sem adtak fel az egymást követő kormányok –, hogy a magyar gazdaságot a külföldi tőke rántja ki a kátyúból, illetve teszi versenyképesebbé, ezért kell azt a multik „szekeréhez kötni”. A külföldi tőkét ugyanis legkevésbé sem a magyar gazdaság sikeressége, főleg nem a társadalom hosszútávú fenntartható fejlődése érdekli. A tőkét mindenhol a profit növelésének lehetőségei érdeklik, ezért nem kötődik egy országhoz. Megtapasztalhattuk ezt több esetben, amikor hatalmas munkahelyteremtő támogatást kapó cégek bezárták magyarországi részlegüket, illetve elbocsátották a munkavállalók jelentős részét.
A hazai kisvállalkozások viszont kötődnek a helyhez, ahol működnek, helyi embereket alkalmaznak, és általában helyben költik el a létrejött hasznot. Ezért élni hagyni, helyzetbe hozni kellene a kisvállalkozásokat. Biztosítani kellene, hogy korrupciómentesen férjenek hozzá a pályázati rendszerhez, a közbeszerzésekhez – mondta Csath Magdolna.
Fontos és időszerű kérdés a további béremelés, kell is vele foglalkozni, de az európai béruniónak szakmai szempontból nem sok értelme van. A bértémát eleve csak úgy lehetne EU-s szintre emelni, ha uniós központi tervezés alakulna ki. A megoldásokat ehelyett elsősorban másféle gazdasági filozófiával és gyakorlattal, nemzeti szinten kellene és lehetne megtalálni
– összegezte gondolatait Csath Magdolna.
Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt
