Gazdaság

136 milliót kaszált eddig Mészáros Lőrinc a MÁV-os vízmegrendelésen

Idén is többször előfordult, hogy a nagy hőségben a pályaudvarokon vizet osztogatott a MÁV az utazóknak. Mint korábban megírtuk, a vízosztás mögött Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a Vivienvíz Kft. áll. Velük 2016-ban kötött közel 500 millió forintos szerződést két évre a vasúttársaság, védőital és ásványvíz szállítására.

Megkérdeztük a MÁV-ot, még mindig a Vivienvíz szállít-e nekik, és milyen összegben rendeltek eddig. A kért információhoz közérdekű adatigénylést kellett beadnunk, melyre a következő választ kaptuk csütörtökön:

A MÁV Magyar  Államvasutak Zrt., a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft-, valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. 2016. augusztusában kötöttek szerződést nyári védőital – természetes ásványvíz- szállítására a Vivienvíz Kft.-vel. A szerződés az aláírástól számított 24. hónap végéig leadott megrendelésekkel kapcsolatos kötelezettségek teljesüléséig hatályos, a szerződés keretösszege 486,6 millió forint.

A fentieknek megfelelően a szerződés jelenleg is hatályos.

A szerződés terhére eddig a MÁV csoport nagyságrendileg 136,2 millió forint értékben rendelt, amelyből a MÁV-START Zrt részére 2017.07.17-ig 50 906 455 forint értékben szállítottak vizet.

Ezek szerint július közepén még nem hívta le a vasúttársaság az időarányosan nagyjából félidős járó keretösszeg felét.

Mint olvasónk a cikk megjelenése után felhívta a figyelmünket rá, egy június végi NFM tájékoztató (MSZP-s kérdésre adott válasz) szerint a MÁV-csoport – 2017. június 6-i állapot szerint – még csak 73,7 millió forintért vásárolt vizet a Vivienvíz Kft-től. A beszerzett vízmennyiség tehát jelentősen megnövekedett (majdnem megduplázódott) a forróságot meghozó bő egy hónap alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik