Gazdaság

Virágzik a CSOK: 81 milliárdot osztott szét a kormányt

Eddig összesen 34 500 család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a tavaly júliusi bevezetés óta, ami összesen 81,5 milliárd forintos támogatást jelent - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Rogán adókedvezményt adna a CSOK-osoknak

A kormány képviselője kiemelte, a csok népszerűségének folyamatos növekedését jól mutatja, hogy a novemberi lezárt adatok szerint újabb 10 százalékkal bővült a támogatottak köre.

Novák Katalin hangsúlyozta továbbá, hogy a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást megkapók 82 százaléka vállalt előre gyermeket, ami jól mutatja,

hogy a csok az otthonteremtés mellett a gyermekvállalást is képes ösztönözni.

A kabinet szeretné, ha a magyar családok is éreznék, hogy Magyarország erősödik, ezért a következő évben több pozitív változás is történik az érdekükben – fejtette ki az államtitkár, kiemelve, hogy a 2017-es költségvetésben minden eddiginél nagyobb, összesen 211 milliárd forintos, felülről nyitott keret áll rendelkezésre az otthonteremtési programra.

Mindez azt jelenti, hogy Magyarország jövőre az OECD-átlag közel kétszeresét, a GDP 4,7 százalékát fordítja a családok támogatására

– tette hozzá.

Novák Katalin emlékeztetett, az otthonteremtési program részét alkotja a csok vissza nem térítendő támogatása és kedvezményes hitelkonstrukciója mellett az áfavisszatérítés lehetősége, a 27-ről 5 százalékra csökkentett kedvezményes áfakulcs, a nemzeti otthonteremtési közösségek rendszere, továbbá az egyszerűsített építési eljárás.

Az államtitkár a kifizetett támogatásokra példaként említette, hogy eddig 4500 család vette igénybe az áfavisszatérítés lehetőségét, összesen 19 milliárd forint értékben.

Novák Katalin emellett megjegyezte, a családtámogatások fontos részét jelentik még az adókedvezmények is, amit több mint egymillió család vehet igénybe. Ráadásul 2017-ben tovább növekszik a két gyermeket nevelők adókedvezménye, ami évente 60 ezer forintos többletmegtakarítást jelent majd az érintett családoknak – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, az első házasok a jövő évtől már két évig vehetik igénybe a havi 5 ezer forintos adókedvezményt, továbbá a minimálbér 15 százalékos emelésével a gyed maximális összege is emelkedik: a jelenlegi 155 400 forintról 178 500 forintra, ami mintegy 84 ezer gyermekes szülőnek jelent többlettámogatást. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik