Gazdaság

Magyar siker: jó úton halad az új külgazdasági rendszer

szabó lászló (szabó lászló)
szabó lászló (szabó lászló)

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára egy rendezvényen azt mondta Pécsett:

Történelmi csúcs, hogy tavaly az export meghaladta 90 milliárd eurót (27 ezer 450 milliárd forint), a külkereskedelmi többlet pedig 8 milliárd euró (2440 milliárd forint) fölé emelkedett.

Szabó László a külügyi tárca pénzintézete, az Eximbank rendezvényén beszélt.

Közölte, hogy az Exim a kis- és középvállalkozások (kkv) külpiacra lépését innovatív pénzügyi eszközökkel segíti, és hangsúlyozta, hogy a belső piacok limitáltsága miatt fontos a külpiacok kihasználása.

Ezzel Magyarország a régió gazdaságilag legstabilabb, legbiztonságosabb országává vált – jelentette ki.

Arról is beszámolt, hogy az országban működő nagy integrátor cégek beszállítóinak immár kétharmada magyar vállalkozás.

Kommentár

Ezek tényleg szép magyar sikerek, de sajnos Szabó László elfelejtette elmondani, hogy az Eximbank olyan, az „új nemzeti burzsoázia” kulcsprojektjeit is finanszírozta a mi pénzünkből, mint

illetve legutóbb a Lánchíd melletti luxusszálloda hitelezése, amelyet Orbán Viktor barátja, Garancsi István érdekeltsége kapott.

Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Újabb milliárdok a nemzeti burzsoáziának szállodaépítésre

(MTI híre nyomán / a nyitóképünkön Szabó László KKM-államtikár látható)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik