Gazdaság

Tényleg beszántaná a kormány a SZÉP-kártyát

Van valós alapja annak, ami a Magyar Nemzetben pénteken megjelent, vagyis hogy a kormány 2018-tól megszüntetné a SZÉP-kártyát – erősítették meg lapunknak több helyről is. Volt, aki úgy fogalmazott – nem a kisujjából szopta ki a lap.

Nem értik, miért van erre szükség

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Dávid Ferenc nem érti, hogy a jól működő, és társadalmilag hasznos konstrukciót (cafeteria) miért kell kivéreztetni (adóemelés), és következőként beáldozni a SZÉP-kártyát. Azt sem érti, miért pont most kerül napirendre. És hogy miért kell a munkáltatóktól és a munkavállalóktól is elvenni.

Nem csak VOSZ nem érti ezt, hanem a kamara és a szállodások, vendéglátósok sem – tette hozzá, utalva a pénteki cikkre. Elektronikusan működik, jó célt szolgál, 1 millió ember használja, a hazai belföldi szállodai forgalom negyedét adja (főleg a vidéki szálláshelyeken). Miért fáj ez bárkinek? És miért nem nyilatkozik róla az illetékes…?

Nagyon rossz gondolat

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) elnöke, Kordás László emlékeztetett arra is, hogy amikor elindult a cafeteria-változtatásáról az ötletelés, akkor a miniszterelnöki bejelentésben is benne volt, hogy teljesen megszűnhet a cafateria. Úgy véli, ez a terv kerülhetett újra elő…

A SZÉP-kártya megszüntetésével az a 80-90 milliárd forint, amit a dolgozók most rekreációra, pihenésre, sportolásra használhatnak, szinte el fog tűnni a rendszerből – borítékolta. És ez később meg fog látszódni az egészségügyi kiadásokon. Ezért is mondta, hogy nagyon rossz gondolat a kormány részéről, hogy a SZÉP-kártyát megszüntessék.Visszakérdeztünk, jól értjük-e: vagyis, hogy arról lehet-e szó, hogy a SZÉP-kártya után a teljes cafateriát beszántsák. Kordás László azt válaszolta, hogy ha a SZÉP-kártyát megszüntetik (és nem lesz helyette más), az nagyon meggyengíti a rendszert. Nem kellene ezt meglépni – eddig is már elég ámokfutást rendezett a kormány a cafeteriánál – jegyezte meg.

Kerestük az “illetékeseket” is, az NGM-et, az NFM-et, utóbbin keresztül a turisztikáért felelős államtitkárnak, Bienerth Gusztávnak is elküldtük kérdéseinket, valamint a kormánynak szintén, de cikkünk megjelenéséig választ nem kaptunk sehonnan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik