Gazdaság

Megint csökkent az építőipar teljesítménye

2016 júniusában az építőipari termelés volumene 16,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette a KSH. A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 36,8 százalékkal visszaesett.

Az építőipari termelés volumene az első hat hónapban 25,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A második negyedévben az építőipar termelői árai 2,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2016 júniusában az előző hónaphoz képest viszont a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 7,5 százalékkal bővült. (Az építőipar teljesítménye májusban még 26,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, áprilisban pedig 29,8 százalékos visszaesést mért a statisztikai hivatal.)

Június – részletek

  • Az épületek építésének növekedése nagyrészt ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta a KSH szerint. A legnagyobb mértékben júniusban is az út- és vasút-, illetve közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.
  • Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 14,7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 44,5, a speciális szaképítésé 8,8 százalékkal csökkent.
  • Ami valamennyire biztató lehet: a megkötött új szerződések volumene 13,3 százalékkal nagyobb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 22,6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,1 százalékkal emelkedett. Az épületeknél az ipari épületek mellett oktatási, illetve lakóépületekre kötött szerződések járultak hozzá a növekedéshez. Az egyéb építményeknél az útépítésre kötött szerződések voltak meghatározók.
  • Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene június végén 15,0 százalékkal meghaladta az előző évi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 60,0 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 1,3 százalékkal kisebb volt.

Az építőipari termelői árak a második negyedévben az épületek építése ágazatban 4,2, az egyéb építmények építése ágazatban 1,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 3,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,7 és 3,4% között szóródott. Az építőipar az árai előző negyedévinél 0,9 százalékkal voltak magasabbak.

Elkezdheti ledolgozni hátrányát a szektor

Bár az év első felében – hónapról hónapra – két számjegyű visszaesést könyvelhetett el, az év második felében elkezdheti ledolgozni hátrányát a szektor a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések fellendülése miatt. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László a júniusi építőipari eredményt értékelve kiemelte, hogy a júniusban mérsékeltebb volt a visszaesés, mint a korábbi hónapokban, január és május között havonta ugyanis 19-34 százalékos csökkenést produkált az építőipar.

A mérsékeltebb csökkenés mellett bizakodásra ad okot a szerződésállomány változása, amely a legfontosabb mutató az ágazat következő időszakban várható teljesítményét nézve. A teljes építőipar szerződésállománya júniusban 15 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az épületépítési alágazat szerződésállománya pedig jelentős növekedést mutat – tette hozzá.

Az épületépítésekre vonatkozó szerződésállomány ugyanis az utóbbi hónapokban rendre jelentősen emelkedett, márciusban 57,6, áprilisban 57,2, májusban 58, júniusban pedig már 60 százalékkal bővül éves összevetésben.

Átalakulóban az építőipar

A szakember szerint jól látható az adatokból, hogy folytatódik az átalakulás az építőiparban. A két alágazat közül az egyéb építmények építéseiről folyamatosan átkerül a fókusz az épületépítésekre. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, az átrendeződés több hónapig, több negyedévig is eltarthat – jegyezte meg Balogh.

A szektor felfutása leginkább 2017-ben szerinte lesz látványos, egyrészt addigra beérnek a már megkezdett épületépítések, másrészt pedig a hivatalos adatok szerint az idei első félévben majdnem két és félszer annyi építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Ennek megfelelően az idei évben engedélyezett beruházások is leghamarabb 2017-ben jelenhetnek meg az építőipar teljesítményében.

A szakértő a jelenlegi kilátások alapján arra számít, hogy a következő másfél évben országszerte legalább 15-20 ezer új lakást adhatnak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik