Gazdaság

Árrobbanás a piacokon: jön az 1200 forintos eper, drágul a paprika és a burgonya is

A friss inflációs jelentésben szerepelt, hogy az élelmiszerek ára ugyan összességében csak 0,9 százalékkal emelkedett áprilisban, azonban az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) ennél jóval nagyobb mértékben drágult, 14,2 százalékkal. Egy másik KSH-s jelentésből pedig az derült ki, hogy márciusban a gyümölcsök termelői ára 25, de például a burgonyáé 45 százalékkal nőtt.

És akkor még nem beszéltünk a tavaszi fagyok várható erőteljes árnövelő hatásáról. A tartós fagy becslések szerint elvitte a termés harmadát, így 20-25 százalékos áremelkedést jósolnak a gyümölcsöknél: 1200 forintos epret, 1000 forintos cseresznyét és 350 forintos meggyet.

Megnéztük, mi a helyzet a piacokon és az áruházláncok polcain, valóban dobunk-e egy hátast, ha mostanában zöldséget, gyümölcsöt vásárolnánk. Csak a hazai termékek árát vizsgáltuk.

A multiknál húzós árban az eper

Hazai cseresznyét még csak egyetlen fővárosi piacon jelezett az Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszere (AKI), 798 forintért, magyar meggy pedig még sehol nem volt a vizsgált helyeken a múlt héten (19. hét). Ami érthető is, még korán van hozzá. Így az eper árát néztük meg tüzetesebben.

Szamócát (itt így hívják) tavaly 1280 és 1500 forint között lehetett venni a 19. héten. Idén 1200 és 1480 forint között volt az ár a négy vizsgált budapesti piacon. Szóval egyelőre nincs jelentős elmozdulás. De a minimum 1200 forint bejött, igaz, tavaly is ennyi volt az ár.

A négy vidéki piacon tavaly 1300 és 1800 forint között volt egy kiló szamóca, idén pedig 800 és 1500 forint között mérték átlagban (Kecskeméten volt a legolcsóbb).

Egy héttel korábban ennél pár száz forinttal drágább volt a piacok zömében a gyümölcs (Szombathelyen volt a legdrágább, 1990 forint). A nyolc nagy budapesti üzletláncban csak a 19. héten jelent meg a hazai szamóca, igen borsos, 1894 forintos „leggyakoribb” áron. Amikor a piacokon már 800 és 1480 forint között ment.

A burgonyát duplájáért is vehetjük egyes piacokon

A mindenhol kapható Rozella burgonya (tavalyi) 168 és 240 forint között volt kapható a fővárosi piacokon, ami 13-103 százalékkal drágább árat jelent, mint tavaly ilyenkor. Az árduplázást a Fény utcai piacon figyelte meg az AKI a burgonyánál. Érdekességként: a vörös káposztánál találtunk még hasonlóan megugró árat, Budapesten és vidéken is.

Újburgonyát 298 és 480 forint közötti kilós áron lehetett venni a pesti kofáknál, a tavalyi 480 és 498 forint helyett.

A vidéki piacokon többféle régi krumplit árultak, 180 és 240 forint közötti árban kilónként, ami 50-80 százalékos drágulás tavaly ilyenkor regisztrálthoz képest. Újburgonyát pedig 350 és 498 forint közötti áron lehetett kapni, nagyjából az egy évvel korábbi árakon (plusz-mínusz 5-10 százalék).

A budapesti multiknál a burgonya leggyakoribb ára 229 forint volt.

A paprika is drágult

A paradicsom egyelőre olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, a pesti piacokon 498 és 699 forint között mérik a fürtöst, vidéken inkább gömb volt, 450 és 698 között, a multiknál utóbbit 591 forintért lehet leggyakrabban kapni, a koktélt pedig 1491 forintért.

A paprika viszont drágult jócskán. A pesti piacokon 798 és 980 forint között lehetett kapni a tölteni valót (tavalyhoz képest 14-40 százalékos drágulás), a vidékieken pedig 780 és 1100 forint között (11-41 százalékos drágulás. A pesti áruházláncokban pedig a leggyakoribb kilós ár 986 forint volt ugyanennél a paprikafajtánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik