Gazdaság

Vasárnapi pótlék: az MGYOSZ szerint elég az 50 százalék

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) állásfoglalást adott ki a vasárnapi pótlékkal kapcsolatban. Mint az egyik legnagyobb hazai munkaadói szövetség úgy látják, hogy a vasárnapi munkavégzés díjazását a Munka Törvénykönyve jelenleg megfelelően szabályozza. Az MGYOSZ határozott álláspontja, hogy a törvény által előírt, hosszú múltra visszatekintő 50 százalékos mértékű vasárnapi pótlék megfelelő ellentételezést jelent.

Nem tudunk egyetérteni olyan törvényi gyakorlattal, amely egyes ágazatokra eltérő szabályokat ír elő a munkavégzés általános feltételeinek tekintetében, mint például a vasárnapi munkavégzés pótlékának mértéke – szögezték le. A Munka Törvénykönyve nem különböztetheti meg egymástól az egyes munkavállalókat és munkáltatókat az alapján, hogy mely ágazatban dolgoznak. Amennyiben az ágazati sajátosságok, így az adott ágazat munkaerő-piaci helyzete, versenyképessége, jövedelemtermelő képessége, vagy a munkavégzés sajátosságai azt lehetővé és szükségessé teszik, a piaci szereplőinek, a munkáltatók és a munkavállalók képviselőinek lehetőségük van ágazati kollektív szerződésben, tárgyalásos úton megállapodni a törvényes szinttől eltérő munkafeltételekben, így a vasárnapi pótlék mértékében is – tették hozzá.

Ezért a kereskedelmi alkalmazottak vasárnapi pótléka körül kialakult vita kapcsán úgy gondoljuk, a Munka Törvénykönyve jelenlegi szabályait változatlanul kell hagyni, az ágazati és munkahelyi munkáltatói szervezetekre és szakszervezetekre kell bízni a kérdés rendezését – közölték végül.

Nincs mellényzsebben a pótlék

Pénteken az Országos Kereskedelmi Szövetség is ismertette véleményét. Közölték: nincs a mellényzsebben a 100 százalékos vasárnapi pótlék.  A jelenlegi számítások szerint az 50% vasárnapi pótlék terhe 25-30 milliárd forint. Figyelemmel arra, hogy 2015-ben jelentős mértékben emelkedtek a bérek a kereskedelemben, az alkalmazottak végül visszakapták a vasárnapi pótlékot, a zárvatartási szabályok ellenére is.

A vasárnapi pótlék 100 százalékos mértéke 50-60 milliárd forint terhet jelentene, azzal, hogy ezt már számos vállalkozás nem tudná kifizetni. A 100% vasárnapi pótlék sok vállalkozás számára lehetetlenné tenné a vasárnapi nyitvatartást az OKSZ szerint, sokakat pedig arra kényszerítene, hogy más költségeket faragjanak le, így a cafeteria is áldozatul eshet.

Az OKSZ az ágazat valamennyi munkavállalóit és munkaadóit képviselő szervezeteinek egyeztetése alapján lát lehetőséget arra, hogy közösen megvizsgálják, hol célszerű megváltoztatni a vasárnapi munkavégzés szabályait.

VOSZ, KASZ: emelni kell

Az apropó az, hogy a vasárnapi nyitvatartás újbóli engedélyezése óta több olyan állásfoglalás is napvilágot látott, amely szerint emelni kellene a vasárnapi pótlékot.  A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) célja például az, hogy a pótlék 100 százalékos legyen.

Nem lesz tartható a kiskereskedelemben a jelenleg előírt 50 százalékos vasárnapi pótlék – ennek mértékét jelentősen meg kell emelni – foglalt állást a Napi.hu-nak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Nem mondott viszont konkrét számszerű javaslatot az emelés mértékére.

Annyit jelzett csupán, hogy a minimálbéresek számára is jól érzékelhető pótlékemelésre van szükség, még akkor is, ha emiatt kevesebb bolt lesz képes kinyitni a hét utolsó napján. Szerinte ennek egy alkufolyamat során kell világossá válnia. Megjegyezte azonban, hogy a szövetség a jelenlegi helyzetben azt támogatja, hogy a munkavállalók járjanak jobban, persze a gazdaságosság határain belül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik