Gazdaság

Brüsszel újabb kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen

pálinkafesztivál (ingyenes, budai vár, )
pálinkafesztivál (ingyenes, budai vár, )

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki, melyben leszögezik: a kormány a brüsszeli döntés ellenére kiáll a magyar emberek egészségének megőrzése mellett. A közleményre azért volt szükség, mert a kommersz italokra, annak egészségkárosító hatása miatt kivetett extra sarcot (a chipsadót) az Európai Bizottság megkérdőjelezte; kötelezettségszegési eljárást indított.

Az NGM hangsúlyozta: a kormány messzemenőkig elkötelezett a magyar emberek egészségének megőrzése, az egészséges táplálkozás elősegítése iránt. Ezért alkotta meg 2011-ben az egészségkockázatot jelentő termékek adóját, a népegészségügyi termékadót, közkeletű elnevezéssel a chipsadót.

Ugyanezen megfontolások vezették az Országgyűlést akkor is, amikor 2015. január 1-jén kibővítette a népegészségügyi termékadó-köteles termékek körét az ún. alkoholos italokkal, mely főképp az un. kommersz szeszeket terheli.

Mindezen méltányos egészségügyi szempontok ellenére az Európai Bizottság kifogásolja az elmúlt év elején elfogadott szabályozást éppúgy, ahogy korábban a kommersz szeszes italokra vonatkozó extra jövedéki adóterhet vagy éppenséggel a dohánytermékek különadójának számító, a dohányipari vállalkozások által fizetendő egészségügyi hozzájárulását is – ismerték el.

Ennek ellenére a magyar kormány álláspontja az, hogy a kérdéses szabályozás nem diszkriminatív és nincs protekcionista (hazai termékeket védő) hatása sem. A magyar kormány továbbra is megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a fokozott egészségkockázatot jelentő termékek fogyasztásának korlátozásával a magyar emberek egészségét megőrizze.

(A közlemény nem tesz említést arról, hogy mennyire kudarc volt a chipsadó az egészségmegőrzés szempontját nézve, és arra sem tér ki, hogy anno adómentes pálinkafőzési lehetőséget hirdetett a kormány, ami nyilván nem az egészség védelme jegyében történt. De Brüsszel aztán ezt is elmeszelte.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik