Fekete Hétfőnek nevezte el az utókor egy jókora lufi szétdurranását, amit a kínai gazdaság fújt nagyra fáradságos munkával. Július-augusztusban több alkalommal is óriásit zuhantak a kínai tőzsdék, hiába követett el mindent a kínai vezetés. A világ pénzügyi szövetét megtépázó, de egyelőre azt nem alapjaiban megrengető krach okai szerteágazóak és nagyon kínaiak.
Erről tartott előadást a Társadalomelméleti Kollégium több meghívottal: eljött Csanádi Mária, az MTA közgazdász- politológusa és Szunomár Ágnes, az MTA közgazdásza, miközben a CEU-s Szabó Linda moderált, és Gyuris Ferenc ELTE-s geográfus is kommentált. Az egész este lényegét két pontban lehetne összefoglalni:
- Európában nagyon nem értjük a kínai néplelket,
- kevés másfél óra egy ekkora téma körüljárására.
Szunomár Angus Maddison 2007-es kutatásával indított, aminek egyik érdekes megállapítása, hogy a 19. század elején járult hozzá a legjobban Kína a világgazdasághoz. Akkoriban a GDP 33 százalékát ők termelték ki, ez még a hetvenes-nyolcvanas évekbeli kínai gazdasági csoda idején se volt ilyen magas. Maddison 2030-ra akkoriban, a válság előtt 23 százalékra jósolta ezt a számot.
És akkor beömlött 612 milliárd dollár
De hogy jutottunk el a válságig? 1979 előtt szovjet mintára agyoniparosították az Európa méretű országot, majd a Mao Ce-tung utáni időszakban beengedték a külföldi tőkét, jöhetett az exportorientált gazdasági fordulat. Ekkoriban olykor a 10 százalékos növekedést is elérte Kína, majd jött a 2008-as válság. Az ország szépen túlélte ezt is, bár ehhez kellett egy 612 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag a kormánytól.
Évről évre csökkentek így is a kilátások – ahogy az exportmániáról elkezdték lassan lekapcsolni a kínai gazdaságot -, idénre szerényen már csak 7 százalékos növekedést jósolnak. Az előrejelzések kínai szemmel nézve borúsak, ha nem hat a gigacsomag, 2030-ra kb. azonos szinten lesz a stagnáló amerikai növekedés a kínaival.
Nagy strukturális reformok zajlanak most Kínában: az egyik fő cél a belső fogyasztás felpörgetése, a döglődő világgazdaság ugyanis megmutatta, az exportra kár lenne hagyatkozni. A másik már kétesebb ügy: ez a sok fölösleges gigaberuházás (2022-ben téli olimpiát rendez Kína, ami jó példa lesz erre).
- Még mindig nagyon erős a duális gazdaságban a hagyományos szektorok uralma,
- elmaradott a mezőgazdaság és ezzel együtt a vidék, ez is nagy jövedelmi különbségeket eredményez,
- Kína is beleeshet a middle income trapbe, ahogy a latin-amerikai országok (azaz közepesen fejlett marad),
- kevesebb a külföldi beruházás,
- termelékenységi problémák vannak (főleg a nagy állami mamutcégeknél),
- az állampártot belső frakcióharcok szabdalják (miközben Hszi Csin-ping elnök próbál rendet tenni),
- túl sok az állami cég,
- problémás a bankrendszer,
- elöregedik a társadalom,
- brutális a környezetszennyezés (bár nagy reformok zajlanak e téren),
- nagy a bürokrácia és a korrupció is.
Aztán jött a Fekete Hétfő
Sokáig ingatlanba fektettek a kínaiak, aztán a szerencsejátékot szerető nép rábukott a tőzsdézésre. Kínaiak milliói estek neki a tőzsdének – akár hitelből is -, várható volt, hogy baj lesz. Szunomár szerint a történtek a piac automatikus korrekciójának tekinthetők.
Csanádi a politikai háló szempontjából közelítette meg a helyzetet. A kínai államszerkezetet egy, hatalmi szereplők, vállalatok, szervezetek közötti nagy hálóként írta le, amiben a magánzóknak alig van szerepük. Ez a kínai hatalmi decentralizáció része, tehát alsóbb szinteken is megvannak a hatalmi struktúrák. Ez a háló az utóbbi években visszavonulóban van, előbb a gazdaság szabadult ki ebből.
A válságból tanult Kína is, és ezt a Fekete Hétfő sem teljesen állította meg: 2009 előtt főleg a keleti, sűrűn lakott vidékeket fejlesztették, azután iszonyatos pénzeket pumpáltak a nyugati és középső, elmaradott területekbe. Megjelent itt is a magánszféra (bár a kkv-k a mai napig alig jutnak hitelhez és lehetőséghez) és elkezdte kiépíteni az infrastruktúrát. Felpörögtek a beruházások és a 200 millió fős, a munkahelyek után költöző belső migrációs tömeg is meglódult a belső területek felé.
Túlfűtött várakozások
Teljes siker és mégsem
– fogalmazott Csanádi, aki szerint az egésznek túlfűtöttség és eladósodás lett a vége. Az új területek bevonását sokszor illegális földelkobzások kísérték, erősödött az árnyékbankrendszer, a beruházások értelmetlenek voltak, rossz volt a hatékonyságuk, miközben a bankok boldog-boldogtalannak hiteleztek, eladósítva mindenkit.
Mi a helyzet most? Az előadások végén kérdéseket lehetett feltenni, amik után kiderült, most mindenki az amerikai kvázi-jegybank, a FED kamatdöntésére vár, hogy vajon emelnek-e. Még nem világos az előadók szerint, ez miként hat majd Kínára.
Érdekes jövő vár az országra, ahol két nagy kihívás biztos áll az állam előtt: az egyik a Hukou-rendszer megreformálása, ami gyakorlatilag a lakosok és munkavállalók szigorú nyilvántartási-engedélyezési rendszere (a fent említett 200 millió belső migráns ezen kívülre került). A másik a demokrácia – vagy ahogy Szunomár fogalmazott, “sinokrácia” – terjedése, ami Csanádi szerint lokális szinten már működik, hamarosan akár párton kívülieket is választhatnak, és a rendszer terjedőben van.
