Gazdaság
femhulladek(960x640).jpg (Array)

74 tonna illegális fémhulladékra bukkant a NAV

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 06. 02. 08:58

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy közúti ellenőrzés során két tehergépkocsiban 2,1 tonna, engedély nélkül szállított fémhulladékot találtak, amit lefoglaltak. 

Korábban a témában:

 

A NAV pénzügyőrei közúti ellenőrzést tartottak Budapest X. kerületében. Két tehergépjármű átvizsgálásakor több mint 2 tonna akkumulátor-, vas-, cink- és ólomhulladék került elő. Kiderült, hogy a járművekben lévő fémhulladékok egy része lomtalanításból származik, amit éppen egy fémkereskedőnek kívántak értékesíteni.

A pénzügyőrök a fémkereskedők nyilvántartásai alapján megállapították, hogy a gépjárművezetők 2013 óta összesen 74 tonna fémhulladékot értékesítettek engedéllyel rendelkező fémkereskedőknek, amelynek csak egy része volt a saját tulajdonuk. Előfordult, hogy a más tulajdonát képező fémhulladékot a saját nevükben adták le, amiért cserébe, alkalmanként 5-7 ezer forintot kaptak. A vizsgálatkor derült fény arra is, hogy az ellenőrzött személyek egyike ellen tavaly már két esetben is indult eljárás illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt.

A NAV pénzügyőrei a járművezetők ellen illegális fémkereskedelmi tevékenység gyanúja miatt eljárást indítottak, valamint a gépkocsikban lévő fémhulladékokat lefoglalták. Az engedély nélkül végzett tevékenység miatt 3,5 millió forint bírságot szabhatnak ki. 

A NAV továbbá vizsgálatot indít a fémkereskedő ellen is, aki a lomtalanításból származó, illetve a más nevében leadott fémhulladékot átvette. Amennyiben bebizonyosodik, hogy törvénytelenül járt el, ellene is fémkereskedelmi igazgatási eljárást indítanak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.