Gazdaság
uber (Array)

Hiába az adóhivatali szigor, az Uber nem vonul ki

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 05. 28. 17:35

Az Uber tárgyal a kormánnyal a mindkét fél számára megfelelő szabályozásról. Rob Khazzammal, a cég közép-kelet-európai regionális menedzserével az Index készített interjút.

Korábban a témában:

Ahogyan mi is beszámoltunk róla: a minden ellenőrzött Uber-sofőr fennakadt az adóhatóság rostáján és akár 200 ezer forintos büntetést is fizethetnek. Rob Khazzam az Indexnek adott nyilatkozata szerint az „Uber minden szabályt betart Magyarországon”, komolyan veszik az ellenőrzéseket, van helyi szervezetük, helyi irodájuk és nem tervezik a kivonulást.

Az Ubert gyakran éri az a kritika, hogy bár taxitársaság, mégsem esik egy szabályozás alá konkurenseivel. A közép-európai vezető szerint azonban sofőrjeik nem taxisok: „Sofőrjeink Magyarországon nagyjából 10-15-20 órát vezetnek egy héten, és általában van egy főállásuk vagy egy másik részmunkaidős állásuk az uberezés mellett. Ez egy hálózat, amit regisztrált felhasználók vehetnek igénybe, ellentétben a taxikkal, amik az utcán véletlenszerűen is felvesznek utasokat. A mi autóinkat nem lehet leinteni, csak az okostelefonos alkalmazáson keresztül van lehetőség a rendelésre.”

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium novemberben közölte, hogy leghamarabb február végén a kormány elé kerülhet az a rendelet, ami az Uber-hez hasonló vállalkozásokat is érintené, ebből azonban máig nem lett semmi. Khazzam leszögezte: az Uber tárgyal a kormánnyal és arra törekednek, hogy megfelelő szabályozás jöjjön létre. Az Uber-vezető meglátása szerint az ameriokai szabályozás irányadó lehet a magyar törvényhozók számára: „Az USA-ban jelenleg 20 vagy 21 állam ismeri el a cég üzleti modelljének alapján képező fuvarmegosztást (ridesharing), Európában is vannak már példák, Belgiumban például ilyen szabályozás készül, és pár hete a Fülöp-szigeten is elismerték a megosztást.”

A tipikus Uber-sofőrrel kapcsolatban a vezető elmondta: vannak diákok, akik így akarnak pénzt keresni az egyetem mellett, nem ritka, hogy devizahitelesek, akiknek három munkájuk van egyszerre, de olyanról is tudunk, aki egy állatmenhelynek gyűjt uberezéssel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.