Gazdaság

A Tescót is előveszi a GVH kartellgyanú miatt

WC-papir(210x140).jpg (wc-papír)
WC-papir(210x140).jpg (wc-papír)

A versenyhivatal szerint hét vállalkozás közvetlen, illetve közvetett módon egyeztetett többek között az egyes háztartási papírárutermékek árának emeléséről. Az ügyben több multilánc is érintett.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.

Több multilánc is érintett lehet

A versenyhivatal tájékoztatása szerint az SCA Hygiene Products Kereskedelmi Kft., a Vajda-Papír Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt., az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., a Metro Kereskedelmi Kft., valamint a DM-Drogerie Markt Kft. tartozik az eljárás alá vont vállalkozások közé.

Megsérthették a versenytörvényt

A közlemény szerint a GVH észlelte, hogy a vállalkozások közvetlen, illetve közvetett módon valószínűsíthetően egyeztetéseket folytattak az egyes háztartási papírárutermékek árának emeléséről a termékek árképzésének összehangolása céljából, valamint ezzel összefüggő egyéb, üzletileg érzékeny információkat osztottak meg egymással.
Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit – közölte a versenyhivatal.

A közleményben hangsúlyozták, hogy az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

Még nem sütik rájuk a bélyeget

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások elkövették a jogsértést. Az eljárás a tények tisztázását és ezzel a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítását szolgálja.

A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely az ügy bonyolultságától függően két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.

A Tesco így reagált

Az áruházlánc közleményt adott ki a GVH-s hírre. Ebben azt hangsúlyozták, hogy a hatályos jogszabályokkal összhangban végzik tevékenységüket. Továbbá hogy munkatársaik rendszeresen részt vesznek versenyjogi képzéseken, munkájukat pedig a törvényi megfelelőséget biztosító folyamatok segítik. A Tesco azt is leszögezte, a vizsgálat során mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik