Gazdaság

A Kúria elnöke kiállt a piaci verseny mellett

Darák Péter egy kötet bemutatója kapcsán mondta el, hol lehet a piaci korlátozás határa.

A piaci verseny fenntartásához közérdek fűződik, mivel a verseny gazdasági hatékonyságot, társadalmi felemelkedést eredményez azáltal, hogy elősegíti egyebek mellett a növekedést, az innovációt, a jobb minőséget és az alacsonyabb ár kialakítását.

Az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a gazdaságpolitikát

A Kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez című kötet bemutatója alkalmából rendezett eseményen a Kúria elnöke a könyvből idézve hozzátette: a szabad piac korlátozásának a szabad piac fenntartását kell szolgálnia.

Az Alkotmánybíróság (AB) korábbi határozatából idézve elmondta: mindig az adott gazdaságpolitikától függ, hogy mi a piaci korlátozás ideális mértéke, ennek megítélését az AB nem helyettesítheti a sajátjával, a törvényi megállapításokat azonban pontosíthatja, részletezheti és magyarázhatja.

 
Fotó: Kummer János 

Darák Péter elmondta: a bíróságok vállalták, hogy a sokszor tág, az európai összefüggésben létező és működő szabályokat a magyar nemzeti jogrendszerbe illesszék. Ilyen egyebek mellett az, hogy a közvetett bizonyítékok alapján is megállapítható versenyjogsértés, valamint az, hogy a feltárt tények logikai láncolata elegendő a jogsértés megállapításához – ismertette.

A bankoknál is túl kellett lépni a versenyjogon

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke kiemelte: a kötet minden versennyel foglalkozó szakember számára nélkülözhetetlen és hasznos. Segíti a piaci szereplőket a jogszabályok értelmezésében, megismerhetik, milyen elvárásokat támasztanak velük szemben a jogalkotók – tette hozzá.

A GVH feladata, hogy fejlessze a magyarországi verseny- és fogyasztói kultúrát, valamint megfogalmazza és közzétegye a jogalkalmazás gyakorlatában kikristályosodott megállapításokat. Példaként említette: az erőfölényes helyzetről uniós szinten két paragrafus rendelkezik, s mivel a magyar szabályozás is foglalkozik az ezzel kapcsolatos tényállásokkal, kiemelkedő jelentősége van a joggyakorlatnak, a jogszabályok értelmezésének.

Szamosi Katalin, a Magyar Versenyjogi Egyesület tiszteletbeli elnöke elmondta: a kommentár a tisztességtelen verseny, a reklámjog vagy a fúziókontroll területén működő ügyvédeknek, és a terület iránt jobban érdeklődőknek is nagyon hasznos.

A bankok általános szerződési feltételeihez kapcsolódó erőfölényes magatartás és annak jogkövetkezményei kihatottak arra, hogy a jogszabályalkotó önálló törvényt alkotott a devizahitelesekről. A bankok kamat, költségigényét és az ezzel kapcsolatos egyoldalú szerződésmódosítást a versenyhatóság is sok ügyben vizsgálta, ezek olyan problémák voltak, amelyeknél túl kellett lépni a versenyjogon és önálló törvényben kellett szabályozni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik