Gazdaság

A nemzeti közműszolgáltató nem fog a többiek alá ígérni

radiator(210x140).jpg (radiátor)
radiator(210x140).jpg (radiátor)

Az elnök-vezérigazgató szerint a nemzeti közműszolgáltató elsődleges célja a költséghatékony működésű, ügyfélközpontú szolgáltatás felépítése.

Az áprilistól a Főgázt üzemeltető nemzeti közműszolgáltató elsődleges célja a költséghatékony működésű, ügyfélközpontú szolgáltatás felépítése – mondta Horváth Péter János, az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

A lap hétfői számában közölt beszélgetésben a szakember elmondta azt is, hogy legkésőbb a jövő év elején várható az állami villamosenergia-szolgáltatás indítása. A harmadik láb, a távhőszolgáltatás felállítása a piac sajátosságai miatt még sok munkát ad a szakembereknek.

Nem fognak aláígérni a többieknek

Horváth Péter János jelezte, a fogyasztói ár terén nem tudnak a versenytársak alá ígérni, hiszen az árakat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szabja meg. Viszont minden olyan, a működésnél felmerülő költség csökkentését megvizsgálják, amely révén a fogyasztó végül kevesebbet fizethet majd.

Mint mondta, az a véleményük, hogy a legolcsóbb energia az, amit nem használnak fel, ezért a közeljövőben megerősítik az épületenergetikai tevékenységüket, hogy a lakosságnak segítséget nyújthassanak a fogyasztás csökkentésében – függetlenül attól, hogy Európa három legolcsóbb tarifája között van a magyarországi.

Az elnök-vezérigazgató úgy vélte, a közműholdingot lehet gazdaságosan működtetni, az optimális méret elérése után pedig meggyőződése, hogy nyereséges lehet. Ezért nem hiszi, hogy támogatásra szorulnának, tevékenységük során pedig valamennyi hazai és európai uniós szabályozást betartanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik