Gazdaság

Giró-Szász: EU-átlagon felüli a magyar bővülés

Giró-Szász András (Giró-Szász András)
Giró-Szász András (Giró-Szász András)

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a brüsszeli előrelejzésre a tavalyi adatokkal válaszolt.

A brüsszeli testület – legújabb, csütörtökön nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint – 2015-ben és 2016-ban is a korábban vártnál lassabb gazdasági növekedésre számít Magyarországon, egyúttal a bizottság csökkentette az idei költségvetési hiányra vonatkozó prognózisát is.

A főbb számok:

– A GDP tekintetében 2014-re 3,3%-os növekedést becsülnek a Bizottság szakértői. 2015-ben ez 2,4%-ra mérséklődhet, 2016-ban pedig már “csak” 1,9% lehet.
– 2014-ben 2,6% lehetett a GDP-arányos költségvetési hiány. Idén ez 2,7% lehet a kormány által kitűzött 2,4%-os céllal szemben. 2016-ban pedig 2,5% lehet a deficit.
– A Bizottság előrejelzése szerint 2014 végén 77,7%-on állhatott az adósságráta, ami emelkedés a 2013 év végi 77,3%-ról. Ez alapján nem csökkent az államadósság tavaly.
– Idén az államadósság GDP-arányos szintje 77,2%-ra mérséklődhet, 2016 végére pedig 76,1%-ra.

Hazai elemzők optimistábban látják a magyar gazdasági kilátásokat. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a néhány tized százalékpontos módosítások inkább “finomhangolásnak” tekinthetők, alapvetően nem okozott meglepetést a bizottsági előrejelzés. A szakértő szerint ugyanakkor némiképp meglepő a bizottság államadósság-prognózisa, vagyis hogy az uniós testület 2014-re növekedést várt; Németh Dávid szerint szinten maradhatott 2014-ben az államadósság.

Jövőre a bizottság jelentősen lassuló, 1,9 százalékos növekedést vár, Németh Dávid szerint azonban nem várható ekkora mértékű lassulás. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2016-ban csökkenhet az uniós források lehívása, ez esetleg hatással lehet a növekedésre.

Kedvezőnek nevezte, hogy a bizottság is 3 százalék alatti hiányt prognosztizált, továbbá hogy az előrejelzés megerősíti a külső adósság további leépülését. A K&H vezető elemzője szerint jelentősen felülbecsült a bizottság által idénre várt 0,8 százalékos infláció, ő csak 0,2 százalékos emelkedést vár.

Balatoni András, az ING vezető elemzője is úgy vélte, hogy a bizottság által 2016-ra várt növekedés magasabb is lehet, tekintettel arra, hogy véleménye szerint a magyar gazdaság hosszú távon 2-2,5 százalékkal bővülhet. A szakértő 2016-ban 2,5 százalékhoz közeli növekedést vár, bár ő is felhívta a figyelmet az európai uniós források lehívásának várható lassulására. Hozzátette, hogy mivel Magyarország jelentős olajimportőr, a csökkenő olajár segítheti a GDP növekedését.

Az elemző szintén túl magasnak tartja az Európai Bizottság által várt 0,8 százalékos fogyasztói árnövekedést idénre, mert úgy véli, kedvezőek a kínálati tényezők.

Gíró-Szász is hozzászólt

A brüsszeli előrejelzéssel kapcsolatban Giró-Szász András azt közölte az MTI-vel, hogy az Európai Bizottság korábban is kevesebb növekedést prognosztizált, de az idei adatok is bizonyítják: “a gazdasági növekedésünk tartós”.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar államadósság az előrejelzés szerint több mint 10 százalékkal marad alatta az uniós átlagnak. Ezzel kapcsolatban hozzátette: “várjuk meg a tényadatokat a következő években is, hiszen nem először fordult elő, hogy a nagy hitelminősítők, gazdasági intézetek rosszabb adatokat, növekedést jósoltak”.

Jelezte, a 2014-es államadósságra vonatkozó végleges adat február közepén jelenik meg, ezért elhamarkodottnak tartja azt feltételezni, hogy megtörik a magyar államadósság 2010 óta tartó folyamatos csökkenő tendenciája.

Az adósság szerkezetében pozitív folyamatnak nevezte az államtitkár a devizaarány folyamatos csökkentését, így ugyanis az államadósság és Magyarország árfolyamból eredő kockázatainak csökkentése folytatódik. Tájékoztatása szerint 2010 végén 47 százalék volt a devizaarány, 2013 végén pedig 42 százalék, és 2015-re “ez még jobban csökkenni fog”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik