Gazdaság

Felére esett az OMV nyeresége

Az osztrák olajcég árbevétele és üzemi eredménye is megzuhant a múlt év első fél évéhez képest.

A vállalat keddi közleménye szerint az árbevétel 10 százalékkal 19,1 milliárd euróra csökkent, az üzemi eredmény pedig 53 százalékkal 908 millió euróra esett. Csupán a második negyedévet tekintve még kedvezőtlenebb a kép, az üzemi eredmény 65 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az okokról ezt mondják

Kiemelték, hogy az eredményt a túlkínálat uralta európai piacon erősen szűkülő finomítói árrés és a líbiai és jemeni politikai bizonytalanság rontotta. A finomítói árrés az egységnyi nyersolaj és a belőle kinyerhető feldolgozott termékek nagykereskedelmi ára közötti különbség.

Az OMV ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az olajtermelést ennek ellenére a Norvégiában, az Északi-tengeren szerzett érdekeltségeknek hála sikerült a tavalyi szinten tartani.

Kiállnak a Déli Áramlat mellett

Gerhard Roiss, az OMV vezérigazgatója a közleményben ismét síkra szállt az OMV részvétele mellett a Déli Áramlat gázvezetékprojektben.

“A Déli Áramlat a jövőben fontos szerepet fog játszani Európa és különösen Ausztria ellátásbiztonságának javításában” – hangsúlyozta Roiss.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik