Gazdaság

Országcsőd – itt a legkockázatosabb és a legbiztonságosabb

Két jó hírünk van. Az egyik, hogy világszerte csökkent az államcsőd kockázata. A másik, hogy Magyarország is sokat javított a helyzetén.

Az S&P Capital IQ számításai szerint Argentína a legkockázatosabb, míg Norvégia a legbiztonságosabb. A felmérésből az is kiderül, hogy világszerte csökkent az idei második negyedévben az államcsőd kockázata – írta meg a Portfolio.hu. Összességében átlagosan 14 százalékkal csökkent a CDS-felár, vagyis az országkockázati mutató.

A csőd szájában

A legrosszabbak és a legjobbak

A legkockázatosabb országok listáján első 4 helyen nem volt változás, Argentínát Venezuela, Ukrajna, Pakisztán és Görögország követi. A legtöbbet ebben a körben Egyiptomnak sikerült javítani, mivel a 6. helyről a tizedikre került. Új belépő a listában Irak, a kilencedik helyen.

A legbiztonságosabbak között a három dobogós tartotta meg helyezését, Norvégia után továbbra is Svédország és az USA áll a toplista élén. Új belépő nem volt a listán, a többiek egy-két helyet léptek előre, illetve hátra.

Norvégiában mindössze 1,1 százalékra teszik a csődkockázat valószínűségét, míg a másik végletnél, Argentínánál erre 67,1 százalék az esély.

Magyarország is javított a helyezésén, hiszen negyedévvel ezelőtt még 19. helyen állt a kockázatosak között, most pedig már csak a 27.-en. A legnagyobb CDS-csökkenést Szlovákia érte el a feltörekvő országok között és globálisan is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik