Gazdaság

Rettegnek a hűtőgépgyár dolgozói

A szakszervezet szerint ősz óta több lépcsőben zajlik a létszámleépítés. Úgy, hogy mellette diákmunkásokat azért felvesznek.

A Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete szerint az Electrolux Lehel Kft. Nyíregyházi Hűtőgépgyárában létszámcsökkentéssel zárták a tavalyi évet, és az újat is azzal kezdték.

Hozzátették azt is: persze a kínosan ügyelt a cég arra, hogy még a csoportos létszámcsökkentés látszatát is kerülje, mert akkor már be kellene tartania a Munka Törvénykönyve ide vonatkozó rendelkezéseit.

A szakszervezettől származó információ alapján egyébként tavaly év elején még fejlesztéseket ígért a gyár vezetése.

Electrolux

Leépítések egymás után

Az elmúlt év novemberében jó néhány kolléganőtől és kollégától vált meg a gyár a szakszervezet szerint. A létszámcsökkentést főképp úgy oldották meg, hogy a lejárt szerződésű munkavállalókkal kötött megállapodást nem hosszabbították meg. A szakszervezet tájékoztatása szerint azonban akadt egy-két határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező is azok között, akiket elküldtek.

Alig ocsúdtak fel, máris újra létszámcsökkentés réme járta be a gyárat: több mint 200 kollégától kellett megválniuk, akik közül mintegy harmincnak határozatlan idejű munkaszerződése volt.

Főleg az idősebbeket küldték el?

A szakszervezet állítja, ráadásul olyan munkatársakról volt szó, akik jórészt már a gyár megnyitása óta ott dolgoztak. Vagyis tapasztalt, megbízható munkaerőkről, akiknek a munkájával szinte soha semmilyen probléma nem volt – tették hozzá. Megfigyelték egyébként, hogy a leépítéseknél mindig inkább az idősebb tapasztalt munkaerőtől vált meg a munkáltató.

Elmondásuk szerint előfordult az is, hogy majdnem 59 évesen, néhány hónappal a védett kor előtt mondtak fel egy kollégának. Ami szerintük azért is méltánytalan, mert  Szabolcsban, közel a nyugdíjhoz már esélytelen hogy munkát találjon valaki, legyen az akár nő, akár férfi. 

Elbocsátás után meg diákokat vettek fel?

A legfelháborítóbb az egészben szerintük az, hogy miután közel 30 régi munkavállalójától vált meg a cég – még a végkielégítés kifizetését is vállalva – a következő hónap első napjától 30 diák állt munkába a gyártósor mellett. A létszámcsökkentés indokaként egyébként állítólag a termelés visszaesésére hivatkoztak.


Fotó: MTI / Balázs Attila

De akkor minek a 30 diákmunkás? – költői kérdés a szakszervezettől. A válasz szerintük nyilvánvalóan az, hogy a diákoknak kevesebbet kell fizetni, ráadásul az utánuk fizetendő járulék is kevesebb, illetve nem is a cégnél jelentkezik, hanem az iskolaszövetkezetnél, aki kiközvetíti a munkást.

Rettegésben

A szakszervezet szerint az új Munka Törvénykönyve teljesen kiszolgáltatottá tette a munkavállalókat. Állandó rettegésben élnek a határozott idejű szerződések mellett, hogy mikor mondanak fel nekik. Az életminőségük megromlott, folyamatos stresszben vannak, rettegnek a bizonytalan jövő miatt.

A leépítésekkel kapcsolatban megkérdeztük a gyárat is – ha megérkezik a válaszuk, azt is közölni fogjuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik